Adóst terhelő kötelezettségek felszámolásnál

2012. augusztus 29. szerda, 13:56 adminisztrátor
Nyomtatás

Felhívjuk, a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet vezetőjét, hogy tegyen eleget a Cstv.31.§.-ába foglalt kötelezettségeinek. Ezen belül az adós köteles a felszámolás kezdő időpontját megelőző nappal záróleltárt, valamint éves beszámolót (egyszerűsített éves beszámolót) készíteni, és azt a felszámolás kezdő időpontját követő 30 napon belül a felszámolónak és az adóhatóságnak átadni és nyilatkozni arról, hogy az, az adós vagyoni helyzetéről valós és megbízható képet ad, továbbá arról is, hogy a mérleg fogadása óta az adós vagyoni helyzetében milyen változások történtek.

Felhívjuk, továbbá arra, hogy az 1991. évi IL. törvény 26.§ (5) bekezdése alapján az adós a felszámolást elrendelő 1. fokú végzés kézhezvételét követően (a végzés jogerőre emelkedéséig) köteles legalább 100.000.-Ft, azaz egyszázezer forint céltartalékot képezni a felszámolás költségeire. A Cstv. 31.§ (1) bekezdésének i) pontja alapján pedig a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet vezetője a fentiek szerint elkülönített 100.000.-Ft-ot köteles a felszámolás kezdő időpontját követő 30 napon belül a felszámoló rendelkezésére bocsátani.

Az összeget szíveskedjen átutalni, vagy befizetni társaságunknak az OTP Bank NYrt-nél vezetett 11743002-20197519. sz. bankszámlájára, – a közleményrovatban megjelölve az adós gazdálkodó szervezet nevét – hogy azt követően az adós nevére nyitandó bankszámlára továbbutalhassuk.

Amennyiben az átutalásnak, vagy befizetésnek bármilyen akadálya lenne, kérem, hogy azt szíveskedjen jelezni.

 A felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet vezetője, köteles a nem selejtezhető és titkos minősítésű iratokról iratjegyzéket készíteni és azokat, valamint az irattári anyagot, továbbá a vagyont leltár szerint átadni a felszámolónak, a folyamatban levő ügyekről, eljárásokról tájékoztatást adni, továbbá nyilatkozni arról, hogy valamennyi vagyontárgyra, iratra vonatkozóan teljesítette az átadási kötelezettségét.

E mellet köteles az adós a felszámolónak a tájékoztatást megadni minden, a Cstv. 40.§ (1) és (2) bekezdés tárgyát képző jogügyletről, illetve kötelezettségvállalásról is.

Az adós képviselője köteles továbbá a felszámolás kezdő időpontjától számított 15 napon belül a felszámolónak és az illetékes környezetvédelmi felügyelőségnek nyilatkozatot tenni arról, hogy maradtak-e fenn olyan környezeti károsodások, környezeti terhek, amelyekből bírságfizetési vagy egyéb fizetési kötelezettség-, a károsodás illetve a terhek rendezéséhez szükséges kiadás származhat.

Az adós társaság képviselője - a fentiek mellett - köteles a felszámoló kérésére az adós felszámolás előtti tevékenységével kapcsolatos tájékoztatást megadni, a felszámoló tevékenységét elősegíteni.

Az adós képviselője köteles a felszámolás elrendeléséről a munkavállalókat, illetve a szövetkezeti tagokat, valamint az Mt. 18. §-ában meghatározott szakszervezeteket, az üzemi tanácsot (üzemi megbízott) haladéktalanul tájékoztatni;

a felszámolás elrendeléséről a Cstv. 57. § (1) bekezdés c./ pontjában meghatározott követelések jogosultjait a felszámolás kezdő időpontját követő 15 napon belül köteles tájékoztatni.

Az adós gazdálkodó szervezet vezetője köteles bejelenteni továbbá a számláit vezető valamennyi pénzügyi intézmény nevét, és az ott vezetett számlák számát, és a gazdálkodó szervezet tulajdonát képző ingatlanok ingatlan-nyilvántartási adatait.

Felhívja a felszámoló az adós gazdálkodó szervezet vezetőjének a figyelmét, hogy amennyiben jogszabályi kötelezettségeket a megadott határidőkre nem teljesíti, valótlan adatot közöl, vagy a felszámolóval a kapcsolatot nem veszi fel, úgy a bíróság a Cstv.33.§.(1) bekezdése alapján a felszámolás kezdő időpontját megelőző évben felvett jövedelmének 50%-áig, vagy ha jövedelme nem állapítható meg - 2.000.000.- Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújthatja, akkor is, ha már nem áll az adósnál munkaviszonyban, tagsági viszonyban, vagy vezető tisztségviselő minősége megszűnt.

A fenti módon meghatározott bírság és költség megfizetéséért az adós gazdálkodó szervezet legalább többségi befolyást biztosító részesedéssel (Ptk. 685/B. §) rendelkező tagja (egyszemélyes társaság esetén a tag, külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe esetén a külföldi székhelyű vállalkozás) kezesként felel. A külföldi székhelyű vállalkozás az említett kezesi kötelezettségéből eredő fizetési kötelezettségét nem teljesítheti a fióktelep rendelkezésére bocsátott vagyonból.

Módosítás dátuma: 2015. január 27. kedd, 09:25  

Ez a weboldal cookie-kat használ a hitelesítés, navigáció és egyéb funkciók kezelésére. Honlapunk használatával Ön elfogadja, hogy ilyen típusú cookie-kat helyezhetünk el eszközén. Ha többet szeretne megtudni az általunk használt cookie-król és azok törléséről, olvassa el az adatvédelmi irányelveinket.

Elfogadom a cookie-kat ezen az oldalon.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk