Eljárásaink

frissítve_2024-03-25

Eljárások - Felszámolás
Nyomtatás

 

FELHÍVÁS

Az egyes (itt megtekintheti) társaságok esetében az adós vagyona a várható felszámolási költségek fedezetére sem elegendő, vagy a nyilvántartások, illetőleg a könyvvezetés hiányai miatt a felszámolási eljárás az általános szabályok szerint technikailag lebonyolíthatatlan, ezért ebben az eljárásban a felszámoló egyszerűsített felszámolás iránti kérelmet kíván az illetékes törvényszékhez benyújtani.

 

A fentiekre figyelemmel a felszámoló a Cstv. 63/B. § (1) bekezdése alapján kéri, hogy amennyiben bárkinek hitelt érdemlő tudomása van az adós ingatlan vagy más vagyonáról (ideértve a követeléseket és a vagyoni értékű jogokat is), azt neki 15 napon belül, azaz az alábbi táblázatban feltüntetett bejelentési határidőig jelentsék be.

 

Alábbi eljárásokért felelős személyek: Dr. Varga János, levelezési címe: 1053 Budapest, Veres Pálné u. 9. 2. em.

Dr. Győri Péter, levelezési címe: 1053 Budapest, Veres Pálné u. 9. 2. em.

aktaeljárás alá vont gazdálkodó szervezet neveszékhely címecégjegyzékszámakirendelő Törvényszékkirendelő végzéskezdőnap (végelszámolás)közzététel, felszámolási eljárás kezdeteJogerős befejezés időpontjaFelmentés

1113

Perfekt 21 Kft. FA

8500 Pápa, Rét utca 41. A. ép.

 19-09-511154

Szombathelyi

5.Fpk.18-08-000172/29.

2009.09.28

2015.09.11.  

1178

KOKO-BAU 2001 Bt. Va.

2241 Sülysáp, Besenyő dűlő 2027/1.

13-06-041257 

Budapest Környéki

Cgt.13-09/003108/3. 

2010.02.22

2010.04.29

   

1217

ROGALO Bt. VR

7500 Nagyatád, Hunyadi u. 2.

14-06-303523 

Kaposvári

2.Vpk.14-10-000001/5.

2010.05.13

2015.01.06

 

1281

POLIMPEX – 2000. Kereskedelmi Kft.

1022 Budapest, Tövis u. 32/b.

01-09-683991 

Fővárosi

27.Fpk.01-10-006587/10.

2010.11.29

   

1342

VARGA-ÉPSZOLG Építőipari Kft. Fa

2314 Halásztelek, Melinda utca 36.

 13-09-090184

Budapest Környéki

5.Fpk.13-10-002549/22.

2011.11.17

 2017.02.15  

1426

AL-BAU Construct Építőipari Kft. Fa.

1076 Budapest, Garay u. 35. 3. em. 24.

01-09-903944 

Fővárosi

31.Fpk.01-10-006860/12

2011.06.28

 2015.06.06

 

1472

PICK UP Travel Service Szolg Bt. VA.

2141 Csömör, Móricz Zs u. 38.

13-06-042169

Budapest Környéki

Cgt.13-11-006203/2

2011.09.01

2011.11.03

 2015.06.10

 

1477

Mackó Litti Kft. VA

2119 Pécel, Damjanich utca 35.

01-30-058875

Budapest Környéki

Cgt.13-11-005885/3.

2011.09.03

2011.12.01

   

1487

DRAGAN Építőipari és Szolg Bt. VA.

2151 Fót, Bokor köz 6.

13-06-059869

Budapest Környéki

Cgt.13-11-005921/3

2011.09.16

2012.09.20

   

1489

IRIE Bt. VA.

2194 Tura, Galgahévízi út 11.

13-06-039171

Budapest Környéki

Cgt.13-11-006105/3

2012.05.11

2012.10.04

2015.03.03 

 

1494

Csempeszervíz Bt. VA.

2013 Pomáz, Verdi utca 4.

13-06-039171

Budapest Környéki

Cgt.13-11-004356/3

2012.06.04

2012.10.04

   

1529

MD Vagyonkezelő és Idegenforgalmi Zrt Fa.

8749 Zalakaros, Gyógyfürdő tér 6.

20-10-040298 

Zalaegerszegi

3.Fpk.20-11-020869/9.

2011.11.16

2015.03.20 

 

1531

PAPER & MORE Papíripari Kft. Fa.

2316 Tököl, Ráckevei út 6.

13-09-108903 

Budapest Környéki

2.Fpk.13-11-002156/9.

2012.02.14

   

1577

ATLANTA Kft. FA.

1138 Budapest, Fövény u. 5. fszt. 8.

01-09-718363 

Fővárosi

3.Fpk.01-11-009977/3

2012.02.17

2014.12.12 

 

1637

SZEMI 2004. Kft. FA

2234 Maglód, Majláth u. 25.

13-09-100174

Budapest Környéki

9.Fpk.13-2011-2438/6

2013.03.22

   

1646

RM-Elegance Kft. VA

1123 Budapest, Csörsz u. 23-25.

01-09-880569

Fővárosi

Cgt.01-11-032303/2

2012.05.22

2012.08.02

2015.01.08 

 

1659

BAU-GRANDE Kft. VA.

1164 Budapest, Kovács utca 9.

01-09-726829 

Fővárosi

Cgt.01-11-021919/3

2012.07.07

2012.10.11

2015.02.14 

 

1667

WIZARD MANAGER Bt. VA

1171 Budapest, Debercsényi u. 70.

01-06-114276

Fővárosi

Cgt.01-11-023925/4

2004.06.23

2012.06.14

2015.03.04 

 

1669

AGROSZIGET Kft. VA.

8756 Nagyrécse, 045/3.

20-09-072633

Zalaegerszegi

Cg.20-09-072633/9

2012.05.01

2012.06.14

2015.06.16 

 

1671

BéWer Kft. FA.

1222 Budapest, Nagytétényi út 96/a.

01-09-943302 

Budapest Környéki

3.Fpk.13-10-002050/13.

2012.10.05

2015.03.16 

 

1700

Sziget-Agro Kft. VA

8756 Nagyrécse, 045/3.

20-09-072639

Zalaegerszegi

Cg.20-09-072639/8

2012.07.01

2012.07.26

2015.07.13   

1703

Interholz-Trans 98. Kft. FA

7500 Nagyatád, Kossuth u. 26. 3/4.

14-09-310762 

Kaposvári

1/I.Fpk.14-12-000397/5

2012.10.24

2015.02.27

 

1709

TWINTEL Kft. FA.

7752 Versend, Zrínyi utca 3/B.

02-09-077016

Pécsi

10.Fpk.02-12-000724/9.

2012.09.26

2015.02.24 

 

1710

AGROMES-EXIMP Kft. FA

7570 Barcs, Séta tér 7/6.

14-09-302748 

Kaposvári

1/I.Fpk.14-12-000130/10

2013.03.26

2015.07.11   

1711

NIKKO Ker és Szolg Kft. FA

1173 Budapest, Hajdúcsárda u. 2.

01-09-079524 

Fővárosi

31.Fpk.01-11-006228

2013.05.07

2017.02.17   

1714

KLIMA-ZALA Kft. FA

8900 Zalaegerszeg, Stromfeld Aurél u. 2.

 20-09-067554

Zalaegerszegi

4.Fpk.20-12-020492/5

2012.10.29

2015.03.10

 

1727

Baranyapapír Ker. és Szolg. Kft. 

7766 Újpetre, Kossuth L. u. 106.

02-09-065976 

Pécsi

5.Fpk.02-12-000687/5.

2012.11.26

2015.10.17   

1737

ÁDROVI Kft. FA

7432 Hetes, Sétáló u. 46.

14-09-309690 

Kaposvári

3.Fpk.14-12-000550/4

2013.01.14

2015.05.05

 

1745

Harnal-Trans Szállítmányozó és Szolgáltató Kft. 

7213 Szakcs, Hunyadi u. 63.

17-09-006061 

Szekszárdi

9.Fpk.17-12-000340/7

2013.01.28

2015.09.15   

1750

BH Produkt Termelési és Ker. Kft. FA

7477 Patca, Fő u. 9.

14-09-001659 

Kaposvári

1.Fpk.14-12-000482/4

2013.06.04

2015.12.09   

1755

Mecsek-Őr Security 2008. Kft. FA

7622 Pécs, Siklósi út 1.

 02-09-073685

Pécsi

5.Fpk.02-12-000919/6

2013.03.06

2015.10.22   

1759

Lukenics László Kfc. Egyéni Cég

7400 Kaposvár, Buzsáki u. 60.

14-11-300305 

Kaposvári

1.Fpk.14-13-000022/4

2013.03.04

2015.05.29

 

1762

DIDDDA Kozmetikai Ker. egyszemélyes Kft. FA

8800 Nagykanizsa, Belus J. u. 4.

20-09-069620 

Zalaegerszegi

2.Fpk.20-12-020807/4

2013.03.14

2015.03.13 

 

1768

FORTE-HÁZ Kft. V.A.

8900 Zalaegerszeg, Ady E. u. 4.

 20-09-073305

Zalaegerszegi

Cg.14-09-307404/

2013.01.01

2013.04.18

2015.04.15 

 

1772

K and K Építőipari és Szolgáltató Kft. FA

7400 Kaposvár, Badacsony u. 3.

 14-09-307576

Kaposvári

1.Fpk.14-12-000598/7.

2014.01.28

2016.06.12   

1774

AKP Szolg. Kft. FA

8313 Balatongyörök, Kossuth L. u. 81.

20-09-069846 

Zalaegerszegi

4.Fpk.20-12-020762/9

2013.05.07

2015.05.29 

 

1776

RO-AUDIO Műszaki, Szolg. És Ker. Bt. FA

7632 Pécs, Táncsics M. u. 37/1

02-06-061310 

Pécsi

5.Fpk.02-12-000871/9

2013.05.15

2015.04.28 

 

1777

KÉT INVEST Kft. FA

7174 Kéty, Hegedűs Gy. U. 256.

17-09-007709 

Szekszárdi

11.Fpk.17-13-000016/17

2013.05.08

2016.02.17   

1781

Modul és Modul Ker. és Szolg. Kft. FA

1135 Budapest, Lehel u. 48. 1. em. 1.

01-09-946884 

Fővárosi

32.Fpk.01-12-011640/5

2013.07.16

2015.04.18   

1788

BIB AND FAN Kft. FA

8891 Várfölde, Zsák u. 4.

20-09-071978 

Zalaegerszegi

3.Fpk.20-13-020148/4

2013.07.18

2015.10.14   

1789

LATIKA és LATIKA Kft FA

8749 Zalakaros, Seregély u. 24.

20-09-070345 

Zalaegerszegi

2.Fpk.20-13-020236/4

2013.08.14

2016.01.21   

1791

MELDON Ker. és Szolg. Kft. FA

7681 Hetvehely, Ady E. u. 1.

20-09-073540 

Pécsi

18.Fpk.02-13-000036/16

2013.09.23

2016.09.13   

1792

DUNAPLAKÁT Reklám és Marketing Kft FA

2094 Nagykovácsi, Semmelweis u. 19.

13-09-086513 

Budapest Környéki

8.Fpk.13-2013-000554/6

2013.09.16

2014.11.13

 

1793

LEMA Invest Kft. Vpk.

7400 Kaposvár, Fő u. 45.

 14-09-305349

Kaposvári

2.Vpk.14-13-000005/4

2013.07.02

2015.06.25 

 

1795

Feltörekvő 2011. Kft. FA

7400 Kaposvár, Pálvarga dűlő 15.

 14-09-312034

Kaposvári

1/I.Fpk.14-13-000016/13

2013.10.14

2015.01.22

 

1797

TÖMÖTTKOSÁR Kft. FA

7400 Kaposvár, Arany tér 7.

14-09-311844 

Kaposvári

2/I.Fpk.14-13-000167/3.

2013.09.02

2015.02.27

 

1801

Főnix-Balaton Bt. FA

8380 Hévíz, Dr. Babócsay u. 56.

20-06-033080 

Zalaegerszegi

8.Fpk.20-11-020518/41

2013.09.17

   

1803

CASTELL 2000. Kft. FA

2181 Iklad, Ságvári u. 2/A.

13-09-085862 

Budapest Környéki

1.Fpk.13-2013-001343/5

2013.10.29

2016.12.30   

1805

HB Clean Kft. FA

1071 Budapest, Dembinszky utca 19. 2. em. 25.

01-09-949339 

Fővárosi

12.Fpk.01-13-000458/9

2013.11.07

2015.01.03 

 

1812

SETTANTA Kft. FA

7800 Siklós, Perényi köz 1.

 02-09-065179

Pécsi

5.Fpk.02-13-000066/12

2013.11.11

2016.06.07  

1813

UNIT-TOP Kft. FA

7761 Kozármisleny, Munkácsy M. u. 7.

02-09-074004 

Pécsi

7.Fpk.02-13-000372/6

2013.11.13

2016.04.22   

1814

Innovation by Vidák Kft. FA

7631 Pécs, Fő tér 43. fszt. 1.

02-09-072708 

Pécsi

7.Fpk.02-13-000541/6

2013.11.25

2015.02.18 

 

1815

SERIÉK 2009. Kft. FA

7636 Pécs, Mécsvirág u. 17. I.em. 2.

02-09-073751 

Pécsi

5.Fpk.02-13-000512/6

2013.11.15

2016.05.19   

1816

FLARKE Szolgáltató Kft. FA

2461 Tárnok, Ulicska u. 7.

13-09-109810 

Budapest Környéki

4.Fpk.13-2013-001845/5

2013.12.10

2015.01.07

 

1817

SRMAX-Line Zrt. FA

8000 Székesfehérvár, Budai út 164

07-10-001404 

Székesfehérvári

3.Fpk.07-13-000449/95

2014.01.17

2015.09.11   

1818

Neutron Express Kft. FA

2654 Romhány, Rákóczi út 24

12-09-005017 

Balassagyarmati

Fpk.129/2013/6

2014.11.05

2017.05.18   

1819

CAR-e Full Bt. FA

1237 Budapest, Nyír u. 18

 01-06-777300

Fővárosi

12.Fpk.01-13-000927/10

2014.05.13

2015.10.10   

1820

WONDER-CAR Kft. FA

8707 Pusztakovácsi, Kürtöspuszta 22.

14-09-312848 

Kaposvári

6.Fpk.14-13-000222/7

2013.12.11

2015.05.20 

 

1821

BELVÁROSI Ingatlanforgalmazó Kft. FA.

1044 Budapest, Nyárfa u. 22.

01-09-931294 

Fővárosi

10.Fpk.01-2013-001545/10

2014.09.11

2020.02.27  

1824

JA-SI-TREND Bt. FA

8900 Zalaegerszeg, Vizslaparki út 33. fsz. 5.

20-06-038076 

Zalaegerszegi

4.Fpk.20-13-020487/4

2013.12.11

2015.03.18 

 

1825

ÚJHEGY-TRIÓ Kft. FA

7630 Pécs, Bor u. 1/1.

02-09-072874 

Pécsi

18.Fpk.02-13-000575/7

2013.12.09

2016.05.24   

1826

DUÁL ÉPKER 2006. Kft. Fa

1085 Budapest, József krt. 69.

01-09-993866 

Fővárosi

38.Fpk.01-13-003983/5

2014.03.12

2014.12.19 

 

1827

MARX Mezőgazd. Termelő és Ker. Bt. FA

7342 Mágocs, Hunyadi u. 42

02-06-061765 

Pécsi

7.Fpk.02-13-000495/10

2013.12.13

2016.05.15   

1828

PALKÓ FA 2009. Kft. FA

8716 Mesztegnyő, Béke u. 95.

 14-09-309416

Kaposvári

6.Fpk.14-13-000212/6

2013.12.28

2016.03.05   

1829

TRANS SWIFT Ker. Kft. FA

8315 Gyenesdiás, Hámán Kató u. 16/A.

20-09-070623 

Zalaegerszegi

8.Fpk.20-13-020596/3

2014.04.03

2017.09.27  

1830

ZIZPIJ Út- és Mélyépítő Kft. FA

8913 Gődfa, Felszabadulás u. 34.

20-09-069420 

Zalaegerszegi

8.Fpk.20-13-020597/3

2014.01.07

2016.04.07  

1833

SOVA Építés Kft. FA

8800 Nagykanizsa, Vörösmarty u. 47.

20-09-073199 

Zalaegerszegi

9.Fpk.20-13-020589/3

2014.01.17

2015.05.07 

 

1834

MIKROMER KFt. FA

1036 Budapest, Bécsi út 34-36.

 01-09-673650

Fővárosi

47.Fpk.01-13-006444/3

2014.02.04

   

1835

SOKOLINCSAK Hidraulikai Kft. FA

1078 Budapest, Miklós u. 13.

01-09-950022 

Fővárosi

11.Fpk.01-2012-011820/9

2014.02.27

   

1837

Kálvin Alapítvány

7020 Dunaföldvár, Templom u. 52.

Pk.60.160/1996 

Szekszárdi

Pk.60.160/1996/27

2013.12.27

2014.01.08

2014.05.19 

 

1838

Óbarok-Invest Kft. FA

8800 Székesfehérvár, Berényi út 72-100

 07-09-014269

Székesfehérvári

7.Fpk.07-13-000400/6

2014.07.23

2017.01.18   

1839

Electric-Art Építőipari Kft. FA

2723 Nyáregyháza, Arany J. u. 59.

13-09-117202 

Budapest Környéki

8.Fpk.13-2013-000762/5

2014.03.04

   

1840

GSB Inter Kereskedelmi Kft FA

1101 Budapest, Kőbányai út 43/c.

01-09-962543 

Fővárosi

34.Fpk.01-13-004595/8

2014.04.17

   

1841

DEVELCOM Hungary Kft. FA

7346 Bikal, Petőfi u. 24.

02-09-072995 

Pécsi

20.Fpk.02-13-000815/4

2014.01.30

   

1842

PENT-LIV Szolgáltató Kft. FA

2400 Dunaújváros, Esze Tamás u. 19. 2. em. 1.

 07-09-020493

Székesfehérvári

1.Fpk.07-13-000756/3

2014.03.24

2015.01.15 

 

1843

KOBOLD-SPEED Kft. FA

1224 Budapest X. u. 6.

01-09-662448 

Fővárosi

28.Fpk.01-13-004896/7

2014.03.21

 2015.05.22

 

1845

BASA-ÉP Kft. FA

2400 Dunaújváros, Kandó Kálmán tér 1.

 07-09-019463

Székesfehérvári

1.Fpk.07-13-000788/4

2014.03.24

2015.01.14 

 

1846

IBF-C Bt. VA

7500 Nagyatád, Czindery Ignácz utca 2. B. lház. fszt.

 14-06-300044

Kaposvári

2014.01.01

2014.03.06

2015.03.12 

 

1849

PRO DOMO Bt. FA

2112 Veresegyháza, Mogyoródi u. 2/A.

13-06-019749 

Budapest Környéki

12.Fpk.13-2014-000072/3

2014.04.08

   

1850

ÜGYES Elit-Team Security Bt FA

2225 Üllő, Akácfa u. 2.

 13-06-017101

Budapest Környéki

3.Fpk.13-2013-000795/6

2014.05.12

   

1851

DEPO LAVEL BAU Kft. FA

2135 Csörög, Kolozsvári út 24.

13-09-128271 

Budapest Környéki

12.Fpk.13-2014-000208/3

2014.03.28

2017.05.19   

1853

R-SZ Csatorna Építőipari és Ker. Bt. FA

7400 Kaposvár, Nyírfa u. 9.

14-06-307161 

Kaposvári

7.Fpk.14-14-000058/2

2014.04.10

2015.01.06 

 

1854

Gorsium Megálló Kft. FA

8900 Zalaegerszeg, Kis u. 1. 1. em. 29.

20-09-069853 

Zalaegerszegi

3.Fpk.20-13-020695/3

2014.04.02

   

1855

IRI-DIVER Kereskedelmi Kft. FA

1066 Budapest, Jókai u. 12.

 01-09-897842

Fővárosi

6.Fpk.01-13-004027/12

     

1857

HERKA-TEX Kft. FA

7634 Pécs, Venyige dűlő 16.

02-09-078713 

Pécsi

8.Fpk.02-14-000088/4

2014.04.11

   

1858

SIMOVENT Tervező és Fővállalkozó Kft FA

2030 Érd, Duna u. 26.

13-09-112582 

Budapest Környéki

9.Fpk.13-2013-0924/18

2014.07.14

   

1859

HUNGAROKRAFT Ker. és Szolg. Kft. FA

1135 Budapest, Lehel u. 48. 1. em. 1.

01-09-862899 

Fővárosi

47.Fpk.01-13-006640/7

2014.04.23

2015.04.15

 

1860

KOVÁCS-Bontó Építőipari Kft FA

7100 Szekszárd, Alisca u. 19. as. 1.

17-09-008814 

Szekszárdi

4.Fpk.17-14-000001/7

2014.05.07

   

1861

MIN YE Nemzetközi Kereskedelmi Kft. FA

1101 Budapest, Kőbányai út 54. 3.em.11.

01-09-943100 

Fővárosi

48.Fpk.01-14-000672/3

2014.05.12

   

1862

Pannon-Erdőgazda Kft FA

7400 Kaposvár, Noszlopy G. u. 12.

 14-09-308849

Kaposvári

7.Fpk.14-14-000018/4

2014.04.25

2015.06.23 

 

1863

Credit Economic Kft FA

1048 Budapest, Megyeri út 196. fszt. 1.

 01-09-934536

Fővárosi

48.Fpk.01-14-001813/5

2014.05.19

   

1864

PANNONFRUCT Ker. és Szolg. Kft. FA

7351 Máza, Bonyhádi út 55.

 14-09-306964

Pécsi

20.Fpk.02-14-000231/4

2014.04.28

2015.06.03 

 

1865

VILÓ Bt. VA

2400 Dunaújváros, Ezüstfenyő út 13.

 07-06-008808

Székesfehérvári

Cgt.07-06-008808/39

2014.03.01

2014.05.01

   

1866

TB-TRUCKING Kft FA

7400 Kaposvár, Ond vezér u. 1.

14-09-306964 

Kaposvári

7.Fpk.14-13-000307/12

2014.05.28

   

1867

SENTINEL Group Kft. FA

7400 Kaposvár, Cseri út 2.

14-09-310035 

Kaposvári

2/I.Fpk.14-14-000032/5

2014.05.15

2015.03.14 

 

1868

MIX-FERRO Kft. FA

7400 Kaposvár, Dongó u. 44.

14-09-306250 

Kaposvári

2.Fpk.14-14-000048/5.

2014.05.22

2015.04.10

 

1869

GIRECO Ker. és Szolg. Kft. FA

8866 Becsehely, Ifjúság u. 41.

 20-09-068154

Zalaegerszegi

2.Fpk.20-13-020670

2014.05.20

2015.02.18 

 

1870

KH Consult Kft. FA

8612 Nyim, Fő u. 65.

14-09-311259 

Kaposvári

2.Fpk.14-14-000047/6

2014.05.28

2015.02.19 

 

1871

BB and C Ipari Szolg. És Ker. Bt. VPK

8900 Zalaegerszeg, Nemzetőr u. 13. IV/10

20-06-032513 

Zalaegerszegi

4.Vpk.20-13-000015/4

2014.06.04

2015.02.17 

 

1872

SZOFÁRG Ker. és Szolg. Bt. FA

7625 Pécs, Majorossy I. u. 34/A.

02-06-000052 

Pécsi

8.Fpk.02-14-000270/6

2014.06.17

   

1873

ZSELIC-HÚS Kft. FA

7431 Juta, 028/3. hrsz.

 14-09-310498

Kaposvári

7.Fpk-14-14-000159/4

2014.06.06

   

1874

CIAO BELLA Kft. FA

7042 Pálfa, Kossuth Lajos u. 25.

17-09-009495 

Szekszárdi

4.Fpk.17-14-000079/3

2014.06.10

   

1875

RITGER BAU Bt FA

1184 Budapest, Aranyeső utca 8.

01-06-721141 

Fővárosi

23.Fpk.01-14-004265/3

2014.07.02

   

1876

FILMGYÁRTÓ Kft. FA

8630 Balatonboglár, Gyöngyvirág u. 34.

14-09-312840 

Kaposvári

2/I.Fpk.14-14-000083/5

2014.07.09

   

1877

PRO CORP Kft. FA

7400 Kaposvár, Honvéd u. 23. 5/2.

14-09-305732 

Kaposvári

2.Fpk.14-14-000252/2

2014.07.16

 2015.06.05

 

1878

VARJASI KAVICS Építőipari Bt. FA

8600 Siófok, Boglárka u. 20419/1. hrsz.

 14-06-306561

Kaposvári

7.Fpk.14-14-000164/3

2014.08.25

2017.01.05   

1879

Új Platán Bt. FA

7836 Bogádmindszent, Arad u. 13.

02-06-061182 

Pécsi

7.Fpk.02-14-000193/7

2014.07.16

 2015.05.09

 

1880

REPONET Kft. FA.

8900 Zalaegerszeg, Ady E. u. 4.

 20-09-072380

Zalaegerszegi

7.Fpk.20-14-020202/4

2014.07.14

   

1881

BEZDÁNY Éptech Consulting Kft FA

8653 Ádánd, Árpád u. 26.

14-09-311521 

Kaposvári

2/I.Fpk.14-14-000136/5

2014.07.21

   

1882

SPADautomobil Szerviz Kft FA

1121 Budapest, Rácz Aladár u. 101.

01-09-946763 

Fővárosi

55.Fpk.01-14-003907/3

2014.10.08

   

1883

GOLD MIMI Kft. FA

1131 Budapest, Jéggyár u. 14. 1. em. 3.

01-09-898219 

Fővárosi

20.Fpk.01-14-005154/2

2014.08.25

   

1884

Rákospalota a mi otthonunk Egyesület VA

1154 Budapest, Bánki u. 27

 84075/2005

Fővárosi

9.Pk.60.032/2005/13-I

     

1885

JUMPER Ker. és Szolg. Kft. FA

1184 Budapest, Aranyeső utca 8.

 01-09-172400

Fővárosi

10.Fpk.01-2014-004192/4

2014.09.11

   

1886

K LOGISTIC Kft FA

7361 Kaposszekcső, Liget ltp. 10.

17-09-007948 

Szekszárdi

11.Fpk.17-14-000156/3

2014.07.28

2017.01.04   

1887

L.A. STREET Ker. és Szolg. Kft. FA

2220 Vecsés, Dózsa Gy. Út 1.

 13-09-159873

Budapest Környéki

7.Fpk.13-2014-000556/5

2014.09.10

   

1888

T-CAR PLUSZ Szolg. Kft. FA

1111 Budapest, Budafoki út 10. C. ép. I.em.1

01-09-897173 

Fővárosi

17.Fpk.01-14-004433/8

2014.09.12

   

1889

Betreuungsservice Kft FA

7624 Pécs, Angster J. u. 2/21

02-09-075358 

Pécsi

8.Fpk.02-14-000484/4

2014.08.05

   

1890

Z & B Kft. FA

7635 Pécs, Donátusi út 116.

 02-09-066354

Pécsi

5.Fpk.02-14-000186/6

2014.08.08

   

1891

DT BAU GOLD Építőipari Kft FA

7785 Sátorhely, Kanizsai Dorottya ltp. 8/5

02-098-078925 

Pécsi

8.Fpk.02-14-000475/6

2014.08.13

   

1892

MESTER Paint Kft FA

7400 Kaposvár, Kölcsey u. 70

14-09-311602 

Kaposvári

2/I.Fpk.14-14-000137/6

2014.09.03

   

1893

GAME-CREDIT Szolgáltató Kft. Fa

8638 Balatonlelle, Rákóczi u. 157.

 14-09-306685

Kaposvári

7.Fpk.14-14-000322/2

2014.09.08

   

1894

SM. M+M 2010 Ipari, Ker. és Szolg. Kft. FA

7400 Kaposvár, Körtönye u. 49.

14-09-310459 

Kaposvári

7.Fpk.14-14-000315/2

2014.09.05

   

1895

SIÓ SZOLI Kft. FA

8600 Siófok, Kele u. 27/A.

14-09-311006 

Kaposvári

7.Fpk.14-14-000021/10

2014.09.17

   

1896

Kovács és Kovács Mg., Ker. és Szolg Kft. FA

7727 Palotabozsok, Petőfi u. 107.

02-09-062333 

Pécsi

5.Fpk.02-14-000580/3

2014.09.01

2017.08.18.   

1897

ARCHI-PROF 8. Ép. És Ker. Kft. FA

7633 Pécs, Szántó Kovács János u. 8/B. 1/4

02-09-075895 

Pécsi

20.Fpk.02-14-000523/4

2014.09.09

   

1898

ASZ-BAU Építőipari Bt. FA

1131 Budapest, Reitter Ferenc u. 182. 1/11

 01-06-783946

Fővárosi

4.Fpk.01-2014-004446/5

2014.09.19

   

1899

C'n'S Design Kft. FA

7352 Györke, Náray Antal u. 7.

17-09-009568

Szekszárdi

11.Fpk.17-14-000166/3

2014.09.15

   

1900

TRIKAR Kft. FA

8600 Siófok, Béri B. Á. U. 58.

 14-09-305801

Kaposvári

7.Fpk.14-14-000367/2

2014.09.18

   

1901

INTER-IMMO 2002. Kft. FA

8360 Keszthely, Piac tér hrsz. 633/24

20-09-063875 

Zalaegerszegi

2.Fpk.20-12-020311/24

2013.07.02

   

1902

Csillogó Kft. FA

8627 Kötcse, Arany János utca 38

14-09-306979 

Kaposvári

7.Fpk.14-14-000395/2

2014.10.10

   

1903

Vas Béla Ker. és Szolg. Kft. FA

8353 Vindornyalak, Rákóczi u. 3.

20-09-071563 

Zalaegerszegi

2.Fpk.20-14-020204/3

2014.10.01

   

1904

Grain Transfer Zrt Vpk

8900 Zalaegerszeg, Teskándi u. 2.

 20-10-040264

Zalaegerszegi

7.Vpk.20-14-000012/2

2014.10.15

   

1905

Délsziget Szövetkezet

7635 Pécs, Fábián Béla u. 7.

02-02-060243 

Pécsi

20.Fpk.02-14-000670/4

2014.10.18

   

1906

OMALOS Vagyonvédelmi Bt FA

2013 Pomáz, Bem J. utca 17

 13-06-045447

Budapest Környéki

16.Fpk.13-2012-003300/13.

2014.11.13

   

1907

PforU Ker. és Szolg. Kft. FA

1064 Budapest, Izabella u. 74. 3. em. 34.

01-09-934644 

Fővárosi

57.Fpk.01-14-006494/5

2014.12.01

   

1908

Egyko Club Kft. FA

8900 Zalaegerszeg, Ebergényi u. 9.

20-09-072391 

Zalaegerszegi

7.Fpk.20-14-020353/5

2014.11.05

2017.04.11   

1909

Fejes & Társa Ker. és Szolg. Bt FA

1174 Budapest, Berzsenyi D. u. 46.

01-06-768900 

Fővárosi

23.Fpk.01-14-007372/2

2015.04.22

   

1910

TEUTA és DIANA Kft FA

8900 Zalaegerszeg, Vizslaparki út 33.

20-09-064586 

Zalaegerszegi

1.Fpk.20-14-020510/2

2014.11.12

   

1911

FODORKLÍMA Kft FA

7300 Komló, Radnóti M. u. 1.

02-09-077226 

Pécsi

7.Fpk.02-14-000409/6

2014.11.21

   

1912

TITÁNIA 11 Kft. FA

7530 Kadarkút, Kossuth L. u. 55.

14-09-308833 

Kaposvári

2.Fpk.14-14-000297/5

2014.12.03

2017.03.25   

1913

ANTAL Bt. FA

7478 Bárdudvarnok, Kölcsey u. 2.

14-06-302032 

Kaposvári

2.Fpk.14-14-000290

2014.12.09

   

1914

PRÉMIUM Ingatlan Kft. FA

1022 Budapest, Rókushegy lépcső 7.

01-09-877874 

Fővárosi

13.Fpk.01-2014-007798/2

2015.01.07

   

1915

VEGACOM Kft. FA

8917 Dobronhegy, Kisfaludy u. 4.

20-09-061323 

Zalaegerszegi

1.Fpk.20-14-020548

2014.12.16

2017.05.28   

1916

Italia Cafe Bt. FA

8152 Kőszárhegy, Vörösmarty u. 22.

07-06-013147 

Székesfehérvári

1.Fpk.07-14-000688/2

2015.01.16

   

1917

GRENIS Kft. FA

2000 Szentendre, Kisforrás u. 9.

13-09-121043 

Budapest Környéki

9.Fpk.13-2014-1210/7

2015.01.26

   

1918

R & D CONSULTING TEAM Kft. FA

1223 Budapest, nagytétényi út 190/B. 1/2

01-09-910335 

Fővárosi

12.Fpk.01-14-000514/15

2015.02.13

   

1919

SCBS Informatikai Kft. FA

7100 Szekszárd, Pásztor u. 2.

 17-09-006875

Szekszárdi

11.Fpk.17-14-000101/8

2015.01.13

   

1920

FERK-KERT. Kft. FA

7626 Pécs, Lánc u. 8.

 02-09-066535

Pécsi

18.Fpk.02-14-000662/6

2015.01.23

   

1921

BVN Automobil Ker. és Szolg. Kft. FA

8800 Nagykanizsa, Belterület 635/35. hrsz.

20-09-069884 

Zalaegerszegi

9.Fpk.20-14-020557/2

2015.01.29

   

1922

SCHUMI-CUKI Kft. FA

7191 Hőgyész, Gárdonyi u. 32.

17-09-009440 

Szekszárdi

13.Fpk.17-14-000228/6

2015.02.13

2017.08.08.  

1923

C+C Régió Kft. FA

1078 Budapest, Rottenbiller u. 44.

01-09-945764 

Fővárosi

7.Fpk.01-14-004886/7

2015.03.03

   

1924

Budapactum Kft. FA

2045 Törökbálint, Zöldfa u. 12.

13-09-137945 

Budapest Környéki

8.Fpk.13-2014-001439/6

2015.03.17

   

1925

KANIZSAI Szerkó Gyártó és Ker. Kft. FA

7334 Szalatnak, Béke u. 33

 02-09-080532

Pécsi

18.Fpk.02-14-000762/7

2015.03.25

   

1926

P & A Invest Bt. FA

8640 Fonyód, Sándor u. 10.

14-06-308254 

Kaposvári

7.Fpk.14-15-000015/6

2015.03.31

   

1927

Niké és Dávid Ruházati Ker. Kft. FA

2030 Érd, Dbudai út 20. A. 8.

13-09-106636 

Budapest Környéki

5.Fpk.13-2014-002602/4

2015.04.13

   

1928

DREAM FLAT Építőipari, Ker. és Szolg. Kft. FA

1113 Budapest, Kökörcsin u. 2. III.em. 12.

01-09-959115 

Fővárosi

38.Fpk.01-14-009185/10

2015.04.22

   

1929

SEWING Kreatív Kft. FA

2151 Fót, Sinka u. 5.

13-09-163110 

Budapest Környéki

7.Fpk.13-2014-002619/5

2015.05.20

   

1930

GÖNCZ FÉSŰ-OLLÓ Bt. VR.

8900 Zalaegerszeg, Átalszegett u. 163. fsz. lház. 2.

 20-06-037518

Zalaegerszegi

4. Vpk.20-15-000001/3

2015.05.06

     

1931

IBRIKÓ Kft. VR.

2800 Tatabánya, Gál István Ltp. 708. 3. em. 12.

11-09-019676 

Zalaegerszegi

9. Fpk.20-15-000002/4

2015.05.14

     

1932

VELOKI Ker- és Szolg. Kft.

7625 Pécs, Vilmos u. 30. A. ép.

 02-09-068177

Pécsi

5.Fpk.02-15-000077/6

2015.06.16

   

1933

Grafomán Stúdió Kft. "kt.a" FA

1158 Budapest, Drégelyvár u. 41.

01-09-699042

Fővárosi

58.Fpk.01-15-002205/3

     

1934

GBU Biztosításközvetítő Kft FA

7472 Szentbalázs, Fő u. 38.

 14-09-311707

Kaposvári

2.Fpk.14-15-000060/7

2015.07.14   2016.12.20.  

1935

KENESE Golf Project Kft VA 

 1132 Budapest, Váci út 30.

01-09-062419

Fővárosi 

Cgt.01-09-062419/116 

2015.06.10

2015.07.15 

   

1936

LIFE Strong Kft FA 

2600 Vác, Buki sor 9-11 

13-09-170149 

Budapest Környéki 

4.Fpk.13-20134-002474/5 

2015.08.04

2016.08.04.  

1937

Duna City Kft VA 

1095 Budapest, Csont u. 1. 

01-09-876827

Fővárosi 

Cgt.01-09-876827/80 

2015.06.24 

2015.07.22 

   

1938

Régi Hungária Kft VA 

1132 Budapest, Váci út 30. 

01-09-897992

Fővárosi 

Cgt.01-09-897992/30 

2015.06.10 

2015.07.22 

   

1939

SZTÁRSPORT Lapkiadó Kft VA 

1132 Budapest, Váci út 30. 

01-09-687654

Fővárosi 

Cgt.01-09-687654/52 

2015.07.09 

2015.07.09

2016.05.19.

 

1940

CSE-KA ACÉL Épületgép. És Ker. Kft. FA 

1131 Budapest, Vőlegény u. 72. 

01-09-903746 

Fővárosi 

18.Fpk.01-2015-000491/6 

2015.09.08. 2016.10.28.  

1941

QuaesTour Utazásszervező Kft. VA 

1132 Budapest, Váci út 30. 

01-09-464884

Fővárosi 

 Cg.01-09-464884/182

2015.07.09 

2015.07.28 

   

1942

QuaesTour International Kft. VA 

1132 Budapest, Váci út 30.

01-09-890274

Fővárosi

 Cg.01-09-890274/42

2015.07.09 

2015.07.29 

   

1943

Quaestor Idegenforgalmi és Ker. Zrt. VA 

1132 Budapest, Váci út 30. 

01-10-042632

Fővárosi 

Cgt.01-10-042632/210 

2015.07.09 

2015.07.28 

   

1944

Kanizsa-Profil Kft. FA

8800 Nagykanizsa, Magyari u. 12.

20-09-065199

Zalaegerszegi

9.Fpk.20-15-020108/8

2015.07.31

   

1945

Liget Network Kft. VA

1132 Budapest, Váci út 30.

01-09-677327

Fővárosi

Cgt.01-09-677327/54

2015.07.09

2015.08.04

   

1946

NB1.HU Média Szolgáltató Kft. VA

1132 Budapest, Váci út 30.

01-09-885503

Fővárosi

Cgt.01-09-885503/40

2015.07.09

     

1947

QTCENTO1 Filmgyártó Kft. VA

1132 Budapest, Váci út 30.

01-09-989009

Fővárosi

Cg.01-09-989009/14

2015.07.09

2015.08.04

2016.10.03.   

1948

FINANZIAMENTO Kft. VA

1132 Budapest /Business Center/, Váci út 30.

01-09-709621

Fővárosi

Cg.01-09-709621/59

2015.07.09

2015.08.06.

2017.06.15.   

1949

QUAESTOR Energetikai Zrt. VA

1132 Budapest, Váci út 30.

01-10-045430

Fővárosi

Cg.01-10-045430/56

2015.07.09

2015.08.04

   

1950

QUAESTIO Kft. VA

1132 Budapest, Váci út 30.

01-09-692690 

Fővárosi

Cg.01-09-692690/91

2015.07.09

2015.08.07.

2016.02.04.   

1951

Veresegyházi Ingatlanfejlesztési és Beruházó Kft. VA

1132 Budapest, Váci út 30.

01-09-464885

Fővárosi

Cg.01-09-464885/123

2015.07.09

2015.08.12

   

1952

QUALITY TRAINING TEAM Kft. FA

1952 Balatonvilágos, József A. u. 22.

 14-09-313375

Kaposvári

2.Fpk.14-15-000110/5

2015.09.03

2016.09.08.   

1953

A romák felemelkedéséért Alapítvány VA

8707 Pusztakovácsi-Kürtöspuszta 10.

 14-01-0001949

Kaposvári

Pk.60-038/1998/22

2015.04.21

2015.07.01

2015.11.24.   

1954

SZERTESZ Kft. FA

7400 Kaposvár, Fő u. 57.

 14-09-312958

Kaposvári

1.Fpk.14-15-000.109/3

2015.09.11.    

1955

ELEN 1989 Kft. FA

1124 Budapest, Ormódi u. 4.

 01-09-062333

Fővárosi

3.Fpk.01-14-008822/6

2015.09.10. 2016.11.05.  

1956

QuaestÉrt Kft. VA

1132 Budapest, Váci út 30.

 01-09-948898

Fővárosi

Cg.01-09-948898/33

2015.07.09

2015.09.18

2016.09.22.   

1957

PIKTO SALES Kft. FA

7967 Drávafok, Fő u. 30.

 02-09-077217

Pécsi

7.Fpk.02-15-000257/5

2015.09.25

2016.05.31.   

1958

SPIRÁL-HÁZ Kft. FA

7100 Szekszárd, Epreskert 3. Totévtelep 34.

 17-09-006919

Szekszárdi

11.Fpk. 17-14-000208/10.

2015.09.25

2017.11.10.   

1959

ANDOCS TÜZÉP Kft. FA

8675 Andocs, 479. hrsz.

 14-09-310679

Kaposvári

7/II.Fpk.14-15-000088/4.

     

1960

 F and N 2014 Kft. "f.a."

8705 Somogyszentpál, Kossuth L. u. 30. 

 14-09-314056

Kaposvári

 7./II.Fpk.14-15-000093/8.

2015.10.28 

   

1961

Szabadidős Közösségtámogató Alapítvány "v.a."

8900 Zalaegerszeg, Kisfaludy u. 7-11.

 75/1991

Zalaegerszegi

Pk.20100/1991/13.

2015.12.08.  2016.01.14.  2017.02.28.  

1962

SZIGETI PÉKÁRU Kereskedelmi Kft. "f.a."

7691 Pécs, Búzakalász u. 18.

 02-09-079573

Pécsi

5.Fpk.02-15-000281/5.

2015.11.30

2016.12.23.  

1963

PANSION Vendéglátói és Kereskedelmi Kft. "f.a."

7090 Tamási, Gím u. 44.

 17-09-000725

Szekszárdi

28.Fpk.17-15-000071/12.

2015.12.02

2017.05.11  

1964

Kaposvári Waldorf - pedagógiai Alapítvány "v.a."

7478 Bárdudvarnok, Kölcsey u. 6.

 14-01-0002793

Kaposvári

Pk.60.006/2003/14.

2015.10.02

2015.11.25

   

1965

Bonyhádi Patrol Security Kft. "f.a"

7150 Bonyhád, Szabadság tér 8/11.

 17-09-007449

Szekszárdi

28.fpk.17-15-000146/4.

2015.12.14

   

1966

Mosdósi Kórház Műszerfejlesztési Alapítvány "v.a"

7252 Mosdós, Petőfi S. utca 4.

 PK.21.361/1991

Kaposvári

Pk.21.361/1991/25.

2015.10.10

2015.12.09

2016.11.11.   

1967

Ker Keres Kereskedő Kft. "f.a."

2700 Cegléd, Folyó u. 53/2.

 13-09-130931

Budapest Környéki

3.Fpk.2015/520/7.

2016.02.19

2017.12.05.   

1968

Júlia Kozmetologies Kft FA

1036 Budapest, Árpád fejedelem u. 67. 3. em. 14.

 01-009-205827

Kaposvári

2.Fpk.14-15-000218/4

2016.01.29

2019.04.12.  

1969

GÁ-LA 96. Ép. És Szolg. Kft. FA

2030 Érd, János u. 3-5.

 13-09-106550

Budapest Környéki

7.Fpk.13-2015-001477/5-I

2016.02.03

   

1970

Quaenter Produkciós Kft. VA

1132 Budapest, Váci út 30.

 01-09-986561

Fővárosi

Cg.01-09-986561/30

2016.07.09

2016.02.13

2017.03.13.   

1971

Q Hotel Management Kft. VA

1132 Budapest, Váci út 30.

 01-09-895017

Fővárosi

Cg.01-09-895017/61

2016.07.09

2016.02.13

   

1972

Tatai Diána Kft. VA

1132 Budapest, Váci út 30.

 01-09-866715

Fővárosi

Cg.01-09-866715/60

2016.07.09

2016.02.13

   

1973

MET-COL Kft. FA

7628 Pécs, Bánya u. 2.

 02-090-071685

Pécsi

5.Fpk.02-15-000394/5

2016.02.24

2017.02.01   

1974

NEO-TRANSZ Kft FA

8456 Nagyrécse, Haladás u. 6.

 20-09-061799

Zalaegerszegi

4.Fpk.20-15-020424/3

2016.02.26

   

1975

SZIGOLD Pékség Kft FA

8619 Pusztaszemes, Dózsa Gy. Út 178/7

 14-09-314745

Kaposvári

7.Fpk.14-15-000287/4

2016.03.03

2017.09.06.   

1976

QDC Ingatlanfejlesztő és Fprgalmazó Kft. VA

1132 Budapest, Váci út 30.

 01-09-465154

Fővárosi

Cg.01-09-465154/101

2015.07.09.

2016.03.10.

   

1977

Complett Sales Kft. FA

8900 Zalaegerszeg, Ebergényi u. 9.

 20-09-066684

Zalaegerszegi

4.Fpk.20-16-020054/3

2016.04.07

   

1978

MIETVE Egészségügyi Szolgáltató Kft. FA

2191 Bag, Sport u. 26.

 13-09-161336

Budapest Környéki

8.Fpk.187/2015/8

2016.04.29

2014.04.26.   

1979

Építőanyagkereskedő" Vas- és Fémszerelvényt Értékesítő Fagazdálkodási Kkt. FA

8960 Lenti, Kossuth u. 6. B. lház. III. em. 60.

 20-03-022015

Zalaegerszegi

4.Fpk.20-15-020398/9

2016.04.18

2017.11.11   

1980

MURATAX Könyvelő és Adótanácsadó Bt. FA

8861 Szepetnek, Arany J. u. 29.

 20-06-039482

Zalaegerszegi

7.Fpk.20-15-020394/7

 2016.04.22

   

1981

 Quaestor-Net Kft. "v.a."

1132 Budapest, Váci út 30. 

 01-09-675244

Fővárosi Törvényszék

 Cg.01-09-675244/93

2015.07.09.

2016.05.25.

2017.02.08   

1982

Services Relatifs qux Batiments Hongrie Zrt. "v.a."

7400 Kaposvár, Jutai út 50.

 14-10-300301

 Kaposvári Törvényszék

 Cg.14-10-300301/25

2014.11.01.

2016.05.06.

   

1983

PAPP NÁNDOR Kft. "f.a."

7564 Kaszó, Darvaspuszta 30.

 14-09-311881

Kaposvári Törvényszék

2.Fpk.14-16-000066/4

2016.06.09.

2017.06.03   

1984

Otthont Mentő Centrum Szociális Szövetkezet

7472 Szentbalázs, Fő utca 38.

 14-02-300266

Kaposvári Törvényszék

2.Fpk.14-15-000276/12

2016.06.20.

   

1985

NOVA Professional Kft. "f.a."

1182 Budapest, Üllői út 563.

 01-09-175097

Fővárosi Törvényszék

32.Fpk.2518/2015/6.

2016.06.30.

   

1986

Walla Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "f.a."

7300 Komló, Kossuth L. u. 113.

 02-09-070739

Pécsi Törvényszék

7.Fpk.321/2015/21

2016.01.12.

2017.05.27   

1987

QuasTel Telekomonikációs Kft. "v.a."

1132 Budapest, Váci út 30.

 01-09-706068

Fővárosi Ítélőtábla

Cg.01-09-706068/100

2015.07.09.

2016.06.30.

2016.12.22.   

1988

EgyrőlKettőre 2012. Kft. "f.a."

8960 Lenti, Mihályfai út 50.

 20-09-074852

Kaposvári Törvényszék

 1/I.Fpk.14-16-000052/6

2016.08.12. 

2017.08.22.   

1989

H-Booking Kft. "f.a."

8638 Balatonlelle, Lékai utca 20.

 14-09-310058

Kaposvári Törvényszék

 7/II.Fpk.14-16-000075/4

2016.08.16. 

   

1990

ARTINEX INRTERNATIONAL Kft. "f.a."

8777 Homokkomárom, zártkert hrsz 1865.

 20-09-073070

Zalaegerszegi Törvényszék

3.Fpk.20-15-020397/3.

2016.07.26.

2018.11.19.  

1991

FRIBORO Tanácsadó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "f.a."

8900 Zalaegerszeg, Sütő u. 4. I. em. 13.

 20-09-074512

Zalaegerszegi Törvényszék

7.Fpk.130/2016/3

2016.08.04.

   

1992

LT-TRADE HUNGARY Kft. "f.a."

 3100 Salgótarján, Pécskő után 12/c. 7/64.

12-09-004911

Balasagyarmati Törvényszék

1.Fpk.69/2016/2

2016.09.01.

2017.08.01.   

1993

Közösségi Egyesület "v.a."

7525 Jákó, Kossuth L. utca 97.

14-02-0003266

Kaposvári Törvényszék

PK.60.153/2005/14.

2016.06.18.

2016.08.17.

2017.06.12.   

1994

HORVÁTH AUTÓKLINIKA Kft. "f.a."

1239 Budapest, Grassalkovich út 210.

01-09-912467

Fővárosi Törvényszék

14.Fpk.1065/2016/5.

2016.09.12.

2020.06.10  

1995

STEVEN STEEL BAU Építő és Szolgáltató Kft. "f.a."

7100 Szekszárd, Béri Balogh Ádám utca 73. 4. em. 13.

17-09-005519

Szekszárdi Törvényszék

4.Fpk.53/2016/4.

2016.09.12.

2017.07.11   

1996

FELFÖLD Építőipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. "f.a."

1114 Budapest, Bukarest utca 14. 1. em. 2.

01-09-715822

Fővárosi Törvényszék

28.Fpk.180/2016/7.

2016.09.22. 

2019.03.29  

1997

GateGuard Biztonsági Szolgálat Kft. "f.a."

1095 Budapest, Mester utca 61. fszt. 3.

01-09-186128

Fővárosi Törvényszék

6.Fpk.1133/2016/5.

2016.09.27.

   

1998

SCRIDON VILL Kft. "f.a."

1152 Budapest, Illyés Gyula u. 2-4-

01-09-185561

Fővárosi Törvényszék

34.Fpk.4523/2015/10.

2016.09.22.

2017.10.21.   

1999

SG SPEED BAU-ÉP Kft. "f.a."

1037 Budapest, Bokor u. 9-11.

01-09-950112

Fővárosi Törvényszék

17.Fpk.1716/2016/5.

2016.10.20.

2017.09.18.   

2000

GRESCO Befektető és Vagyonkezelő Zrt. "f.a."

1054 Budapest, Szabadság tér 7. Platina II. ép. 3. em.

01-10-043856

Fővárosi Törvényszék

39.Fpk.1896/2016/7.

2016.10.11.

2017.10.12.   

2001

Magyarországi Média Kft. "f.a."

8640 Fonyód, Ady Endre u. 35. fszt. 3.

14-09-315179

Budapest Környéki Törvényszék

4.Fpk.1811/2015/9.

2016.11.07.

   

2002

Free Sales Kft. "f.a."

1085 Budapest, József körút 36. fsz. 5.

01-09-174500

Fővárosi Törvényszék

1.Fpk.3854/2015/11.

2016.11.09.

   

2003

Angyal Bútor Kft. "f.a."

3182 Karancslapujtő, Deák Ferenc utca 34.

12-09-007221

Balasagyarmati Törvényszék

Fpk.67/2016/5.

2016.10.07.

2017.09.21.   

2004

Alerion Hungária Kft. "f.a."

1146 Budapest, Hermina út 17.

01-09-938508

 Fővárosi Törvényszék

 10.Fpk.5468/2013/37.

2016.11.02.

2019.02.14.  

2005

Fogászat a XXI. században Alapítvány "v.a."

1141 Budapest, Örs vezér útja 33.

01-01-0005894

Fővárosi Törvényszék

120.Pk.61.625/1995/15-II.

 2017.05.06. 2017.11.03.     

2006

Kengo Kft. "k.t.a." (b.g.b.)

1021 Budapest, Völgy u. 7/a.

01-09-871960

Fővárosi Törvényszék

Kt.01-14-004872/17

2016.10.24.

 2017.01.26.  

2007

Tavasz és Barta Kft. "f.a."

3860 Keszthely, Rákóczi tér 20.

20-09-074374

Zalaegerszegi Törvényszék

1.Fpk.237/2016/2

2016.11.08.

   

2008

Webkukkoló Kft. "f.a."

2045 Törökbálint, 0152/12.

13-09-160643

Budapest Környéki Törvényszék

8.Fpk.307/2016/7

2016.11.14.

   

2009

SAT-PRINT Kft. "f.a."

1078 Budapest, Rottenbiller utca 44.

01-09-954514

Fővárosi Törvényszék

28.Fpk.688/2014/14

2016.11.22.

   

2010

Z-Safe-Cleaner Kft. "f.a."

1037 Budapest, Bécsi út 85.

01-09-199237

Fővárosi Törvényszék 

29.Fpk.5217/2015/5

2016.11.18.

   

2011

Rescue Dodi Kft. "f.a."

1085 Budapest, József krt. 69.

01-09-194794

Fővárosi Törvényszék

15.Fpk.5288/2015/14

2016.11.25.

   

2012

LEXTOM Kft. "f.a."

2400 Dunaújváros, Építők útja 7.

07-09-026425

Fővárosi Törvényszék

1.Fpk.07-16-000125/6

2016.11.29.

   

2013

Doktor Informatika Kft. "f.a."

1063 Budapest, Szív utca 33.

01-09-200438

Fővárosi Törvényszék

4.Fpk.1514/2016/5

2016.12.22.

   

2014

Szomszédok Egymásért Káposztásmegyerért Érdekvédő Egyesület "f.a."

1048 Budapest, Külső Szilágyi út 102. X. em. 36.

01-02-0012650

Fővárosi Törvényszék

56.Fpk.3861/2016/2

2017.01.13.

   

2015

Termelői.Hu Kft. "f.a."

1015 Budapest, Ostrom u. 16. em. 6.

01-09-171573

Fővárosi Törvényszék

20.Fpk.1039/2016/5

2017.01.11.

   

2016

NOVIMED Állatgyógyszer-kereskedelmi Kft. "cs.a."

1048 Budapest, Marosújvár utca 3. 1. em. 3.

01-09-687818

Fővárosi Törvényszék

9.Cspk.24/2016/8

2016.12.28.

 2017.05.19.  

2017

NEW-TRANS Kft. "f.a."

1046 Budapest, Ugró Gyula sor 19.III. em. 18.

01-09-984240

Fővárosi Törvényszék

48.Fpk.4071/2016/3

2017.01.30

   

2018

PIRAMIS FRUKT 2013 Kft. "f.a."

1163 Budapest, Veres Péter út 51.

01-09-183705

Fővárosi Törvényszék

23.Fpk.2520/2016/5

2017.02.23.

2018.12.10.   

2019

BIANCO-TROOP Bt. "f.a."

2120 Dunakeszi, Garas u. 2.

13-06-037037

Budapest Környéki Törvényszék

15.Fpk.1129/2016/3.

2017.03.02.

   

2020

ARLEL INFORMATIKA Kft. "f.a."

1137 Budapest, Szent István körút 22. 4. em. 4.

01-09-996109

Fővárosi Törvényszék

31. Fpk. 393/2016/10.

2017.03.07.

   

2021

PENTA-TÁRS 2011 Kft. "f.a."

3100 Salgótarján, Tározó ucta 13.

12-09-007805

Balassagyarmati

1.Fpk.121/2016/4.

2017.03.09.

   

2022

SERAMIS-IMMO Kft. "f.a."

1131 Budapest, Hajdú köz 9. A áp. fszt. 2.

01-09-726707

Fővárosi Törvényszék

56.Fpk.771/2017/3.

2016.03.21.

2019.09.03  

2023

BÁSTYA TERASZ Kft. "f.a."

1113 Budapest, Bocskai út 52-54. fszt. 1.

01-09-192584

Fővárosi Törvényszék

23.Fpk.1592/2016/13.

2016.05.31.

2019.08.07  

2024

IHÁSZ DESING Kft. "f.a."

1078 Budapest, Rottenbiller u. 44.

01-09-865570

Fővárosi Törvényszék

7.Fpk.2711/2016/6.

2017.04.20.

   

2025

Érdi GYDKF Kht. "v.p.k."

1223 Budapest, Park u. 2.

01-14-000187

Fővárosi Törvényszék

25.Vpk.88/2016/6.

2017.04.07.

   

2026

MANGO T.E.A Kft. "v.a."

7400 Kaposvár, Kossuth Lajos u. 1-9.

14-09-311476

Kaposvári Törvényszék

Cg.14-09-311476/46.

2017.03.01.

2017.03.25.

   

2027

NILOFER Hungária Kft. "f.a."

1086 Budapest, Dobozi u. 49-53.

01-09-203825

Fővárosi Törvényszék

38.Fpk.4453/2016/3.

2017.04.19.

 2019.07.11  

2028

SD Katler Group Kft. "f.a."

1068 Budapest, Városligeti fasor 24. fszt. 1.

01-09-203883

Főváros Törvényszék

49.Fpk.1638/2017/3.

 2017.06.15.    

2029

Crossroad Inn 2014 Kft. "f.a."

1032 Budapest, San Marco u. 70. psz. 20.

01-09-183336

Fővárosi Törvényszék

20.Fpk.1951/2016/9.

2017.06.14.

   

2030

NEDY-BAU COLOR Kft. "f.a."

6411 Zsana, Tanya 68.

03-09-129739

Főváros Törvényszék

7.Fpk.2458/2016/10.

2017.06.22.

2018.10.24.

 

2031

Homokkomárom Községért Egyesület "v.a."

8777 Homokkomárom, Jókai út 18.

20-02-0001635

Zalaegerszegi Törvényszék

Pk.60.023/2001/40.

2017.06.02.

2017.06.16.

   

2032

VALEUR Adó- és Könyvszakértő Kft. "f.a."

1037 Budapest, Farkatorki lejtő 47.

01-09-160340

Fővárosi Törvényszék

31.Fpk.307/2017/4

2017.07.17.     

2033

Víg Parking Kft. "f.a."

1054 Budapest, Honvéd utca 8. I. em. 2.

01-09-943234

Fővárosi Törvényszék

23.Fpk.177/2017/7

2017.07.20.  2019.07.14  

2034

Freestyle Industry Kft. "f.a."

1032 Budapest, Ágoston utca 1. fszt.

01-09-921321

Fővárosi Törvényszék

78.Fpk. 262/2017/5

2017.08.11.    

2035

FOOD INDUSTRY COMPANY Kft. "f.a."

1143 Budapset, Stefánia út 59. B. ép. 1. em. 1.

01-09-971814

Fővárosi Törvényszék

14-Fpk.3324/2016/11

 2018.01.18    

2036

Darázs Zsuzsa Virágboltja Ker. és Szolg. Kft. FA

1038 Budapest, Észak u. 30.

01-09-890507

Fővárosi Törvényszék

22.Fpk.4257/2016/6

2017.09.05.     

2037

SEBESTEFU Szolg és Ker. Kft. FA

1113 Budapest, Daróczi út 70. fszt. 2.

01-09-944412

Fővárosi Törvényszék

52.Fpk.2887/2017/3

2017.08.17.    

2038

TE-JÓ 2014. Marketing Pénzügyi és Szolg Bt. FA

7100 Szekszárd,Cinka 010937/5. hrsz.

17-06-006594

Szekszárdi Törvényszék

11.Fpk.64/2017/5

2017.08.03.    

2039

FERIMI 2009. Kft. FA

2454 Iváncsa, Hunyadi János u. 1-2.

07-09-016631

Székesfehérvári Törvényszék

1.Fpk.314/2016/3

2017.08.30. 2018.10.10  

2040

HUN-DEER Kft. FA

8127 Aba, Rákóczi út 1. C. ép.

07-09-025810

Székesfehérvári Törvényszék

1.Fpk.112/2017/3

2017.08.30.    

2041

Ott-Guard Kft. "k.t.a." (b.g.b.)

1152 Budapest, Illyés Gyula utca 2-4

01-17-001993

Fővárosi Törvényszék

Kt.01-17-001993/7

2017.08.09.

   

2042

MELI Ingatlan & Parts Kft. "f.a."

1042 Budapest, Virág u. 39. fszt. 1.

01-09-290080

Fővárosi Törvényszék

11.Fpk.239/2017/6

2017.09.06. 

   

2043

Italclean System Ker. és Szolg. Kft. FA

7130 Tolna, Uzon u. 7/D.

17-09-005377

Szekszárdi

28.Fpk.54/2017/8

2017.08.31.

 2019.01.29  

2044

FLUMS Kft. FA

1037 Budapest, Bécsi út 85

01-09-271894

Fővárosi

38.Fpk.2773/2016/8

2017.09.12.  2019.01.21  

2045

MAGYAR VÁNDOR 2000 Kft.

1152 Budapest, Zrínyi u. 32.

01-09-963815

Fővárosi Törvényszék

50.Fpk.2741/2017/7.

2017.10.04.  2020.03.12  

2046

WOLF Design Kft. "f.a."

2600 Vác, Haragvirág u. 4.

13-09-271894

Budapest Környéki Törvényszék

4.Fpk.526/2017/6.

2017.10.03.    
2047 IMPULS-PRO Kft. "f.a." 1085 Budapest, József  körzsef körút 69. 01-10-048781 Fővárosi Törvényszék 31.Fpk.980/2017/12. 2017.10.03.    
2048 OTTOMAN HOLDING Kft. "f.a." 1063 Budapest, Szív u. 33. 01-09-208736 Fővárosi Törvényszék 32.Fpk.3598/2016/6. 2017.10.18. 2019.03.26  
2049 WOODWORK BUSINESS Kft. "f.a." 1027 Budapest, Bem József u. 9. 01-09-275315 Fővárosi Törvényszék 23.Fpk.1208/2017/5. 2017.10.10. 2018.12.14  
2050 Értelmileg Sérültek és Szüleinek Intézeti Országos Szövetsége "v.a." 2014 Csobánka, Maggitsziget 13-02-0001265 Budapest Környéki Törvényszék 51.Pk.62.351/1992/38. 2017.12.16    
2051 Másként Alapítvány "v.a." 1091 Budapest, Üllői út 11-13. I. 14/a. 01-01-0007330 Fővárosi Törvényszék 120.Pk.60.894/1998/28.  2017.06.28 2017.12.22    
2052 Hotelmix Hungary Center Kft. "f.a." 1137 Budapest, Radnóti Miklós utca 38. 3. em. 14. 01-09-273692 Fővárosi Törvényszék 50.Fpk.2780/2017/4. 2017.10.25. 2020.03.13  
2053 Első Kárpát Fejlesztési Kft. "v.r." 1034 Budapest, San Marco u. 12-18. C ép. I. em. 2. 01-09-958627 Fővárosi Törvényszék 39.Fpk.129/2017/2. 2017.10.09.    
2054 HydroGarden Hungary Szolg. És Ker. Kft. FA 1078 Budapest, István u. 45. 01-09-271074 Fővárosi Törvényszék 27.Fpk.2355/2017/3 2017.11.13.  2020.08.05  
2055 AS & OPS Tanácsadó és Logisztikai Kft. FA 1145 Budapest, Thököly út 149/C. 01-09-893340 Fővárosi Törvényszék 52.Fpk.3829/2017/3 2017.11.10. 2019.04.25  
2056 Correct Human Work Ker. és Szolg. Kft. FA 1024 Budapest, Káplár u. 11-13. 01-09-280165 Fővárosi Törvényszék 56.Fpk.2774/2017/4 2017.11.22 2019.06.14  
2057 RP Ház 2008. Ingatlanforgalmazó Kft. "f.a." 1125 Budapest, Fogaskerekű u. 4-6. 01-09-895383 Fővárosi Törvényszék 30.Fpk.2649/2017/3 2017.11.16 2019.06.22.  
2058 Homlokzat trend Kft. "f.a." 2440 Százhalombatta, Műszerész köz 3 13-09-138568 Budapest Környéki 10.Fpk.746/2017/5 2017.11.27 2018.11.15  
2059 Legally Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "f.a." 1141 Budapest, Szugló u. 82. fszt. 2. 01-09-925256 Fővárosi Törvényszék 51.Fpk.4016/2017/3 2017.11.30 2019.06.03  
2060 Art Hungária Kft. "f.a." 1064 Budapest, Podmaniczky u. 57. II. em. 14, 01-09-189385 Fővárosi Törvényszék 34.Fpk.2003/2017/4 2017.11.27 2019.01.22  
2061 Szikszai Trans Kft. "f.a." 2100 Gödöllő, Kölcsey Ferenc u. 11. 13-09-133805 Budapest Környéki Törvényszék 8.Fpk.971/2017/7. 2017.11.20 2018.12.14  
2062 KREÁCIÓ '96. Kft. "f.a." 1123 Budapest, Nagyenyed utca 15. A. ép. 1. em. 7. 01-09-468056 Fővárosi Törvényszék 22.Fpk.01-15-000294 2017.12.04 2019.01.15  
2063 GODORODO Kft. "f.a." 1134 Budapest, Váci út 47. B ép. 01-09-976057 Fővárosi Törvényszék 14.Fpk.1295/2017/7 2017.12.14 2018.12.07  
2064 ELEKTRO-CORR Kft. "f.a." 7624 Pécs, Tiborc utca 84. 02-09-060757 Pécsi Törvényszék 7.Fpk.240/2017/4 2017.12.21 2019.06.07  
2065 WORD IN HAND Kft. "f.a." 1131 Budapest, Dolmány u. 5-7. 01-09-187572 Fővárosi Törvényszék 50.Fpk.89/2017/10 2018.01.29 2019.05.02  
2066 MINI FOOD Kft. "f.a." 1157 Budapest, Nyírpalota út 5. fszt. 2. 01-09-271231 Fővárosi Törvényszék 47.Fpk.3562/2017/4 2018.01.18    
2067 A-É-P Építő Kft. "f.a." 1054 Budapest, Honvéd u. 8. 1. em. 2. 01-09-866982 Fővárosi Törvényszék 15.Fpk.2732/2017/6 2018.03.19 2020.07.15  
2068 UJDUNA KOPLEX Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "f.a." 1084 Budapest, Vásár utca 4. 1. em. 10. 01-09-187459 Fővárosi Törvényszék 36.Fpk.1959/2017/7 2018.03.06 2019.02.11  
2069 GLOBAL METÁL Kft. "f.a." 1142 Budapest, Szatmár u. 123. fszt. 1. 01-09-961101 Fővárosi Törvényszék 56.Fpk.4625/2017/3 2018.01.18    
2070 Nógrádi Mecénás Alapítvány "v.a." 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. 12-01-0000033 Balassagyarmati Törvényszék Pf.46/1991/36  2018.02.07 2018.02.12 2019.03.06  
2071 Pintér Trade Magyarország Kft. "f.a." 1113 Budapest, Kenese út 3. fszt. 1. 01-09-204656 Fővárosi Törvényszék 50.Fpk.3720/2017/4 2018.02.01 2019.01.23  
2072 HANDORU TRADE Kft. "f.a." 1064 Budapest, Podmaniczky u. 57. 2. em. 14. 01-09-205082 Fővárosi Törvényszék 22.Fpk.1785/2017/16 2018.02.20 2020.06.11  
2073 EXTRA-PANORAMA Bt. "v.p.k" 8380 Hévíz, Dr. Babócsay utca 31/A 3/9 20-06-031664 Zalaegerszegi Törvényszék 8.vpk.13/2017/6 2018.02.06    
2074 HDSP TRADE CNC Szervíz és Szolgáltató Kft. "f.a." 1238 Budapest, Wekerle Sándor u. 13. 01-09-567549 Fővárosi Törvényszék 3.Fpk.3397/2017/4 2018.02.28 2019.08.16.  
2075 Idős Szabó István Alapítvány "v.a" 3123 Cered, Kossuth út 49. 12-01-0000073 Balassagyarmati Törvényszék Pk.60.100/2003/14 2018.03.09 2018.03.22    
2076 VASKERÉK Jármű- és Alkatrész Kereskedőház Kft. "f.a." 1191 Budapest, Lehel út 23. 01-09-366193 Fővárosi Törvényszék 50.Fpk.409/2018/3 2018.03.19 2019.05.07.   
2077 Tóth és Társa Építőipari és Szolgáltató Bt. "v.a." 8840 Csurgó, Bartók B. u. 4. 14-06-300528 Kaposvári Törvényszék Cg.14-06-300528/43 2018.02.01 2018.03.23 2019.05.31.  
2078 Gilton Trade Kft. "f.a." 1037 Budapest, Bécsi út 271. 01-09-989999 Fővárosi Törvényszék 15-Fpk.3090/2017/8 2018.05.14    
2079 Duna Atlasz Szolgáltató Kft. "f.a." 2724 Újlengyel, Kossuth L. utca 102. 13-09-179189 Budapest Környéki Törvényszék 6.Fpk.1581/2017/4 2018.04.18 2020.03.05  
2080 Rose Szalon Szolgáltató Kft. "f.a." 1068 Budapest, Király utca 80. 01-09-966803 Fővárosi Törvényszék 20.Fpk.4598/2017/4 2018.04.26 2019.09.21  
2081 PRO MUSICA Alapítvány  2370 Dabas, Bajcsy-Zs. út 17. 13-01-0000382 Budapest Környéki Törvényszék 50.Pk.61.833/1991/24 2018.05.12 2018.05.30    
2082 JMC Budapest Kft. "f.a." 2220 Vecsés, Dózsa György út 1. 13-09-174802 Budapest, Környéki Törvényszék 2.Fpk.1520/2017/5 2018.05.10 2019.09.12.  
2083 Solvit Consulting Kft. "f.a." 1027 Budapest, Bem József u. 6. 01-09-202943 Fővárosi Törvényszék 47.Fpk.1108/2018/4 2018.05.15   Felmentés: 2022. 02.01.
2084 DONIM Plussz Kft. "f.a." 1035 Budapest, Miklós u. 13. 8. em. 42. 01-09-199708 Fővárosi Törvényszék 51.Fpk.1017/2018/3 2018.05.25 2019.08.08  
2085 Sunlight Kanizsa Kft. "f.a." 8858 Porrogszentkirály, Fő u. 59. 14-09-311813 Kaposvári Törvényszék 7.Fpk.3/2018/6 2018.05.23 

2019.05.07

 

2086 Cordel Maintenance Services Kft. "f.a."  1111 Budapest, Lánymányosi u. 12. fszt. 2.  01-09-198765 Fővárosi Törvényszék 47.Fpk.2922/2017/4 2018.06.21

2019.05.02

 

2087 Penghua-Logistic Kft. "f.a." 1107 Budapest, Fertő u. 14. 01-09-868195 Fővárosi Törvényszék 8.Fpk.4586/2017/4 2018.06.18

2019.05.31

 

2088 Pápai Páriz Alapítvány "v.a." 1067 Budapest, Szobi u. 5. 01-01-0003299 Fővárosi Törvényszék 120.Pk.68.980/1992/21-II.  2018.11.15 2019.03.12

2019.09.09

 

2089 TENOX Kft. "f.a." 1135 Budapest, Tüzér u. 37. 01-09-880537 Fővárosi Törvényszék 48.Fpk.1718/2018/3 2018.06.28 2020.05.01  
2090 Kevin Online Bau Kft. "f.a." 1085 Budapest, József krt. 69. 01-09-190313 Fővárosi Törvényszék 56.Fpk.1715/2018/3 2018.06.27 2020.06.05  
2091 MIRÁZS-PROFIT Kft. "f.a." 2750 Nagykőrös, Tázerdő dűlő 12023. 13-09-175834 Budapest Környéki Törvényszék 3.Fpk.1395/2017/6 2018.07.30    
2092 BD-Network Kft. "f.a." 1067 Budapest, Eötvös u. 41. B. ép. 01-09-990639  Fővárosi Törvényszék 48.Fpk.886/2018/3 2018.07.23 2019.06.22  
2093 FALKE-MOBIL Kft. "f.a." 7622 Pécs, Bajcsy-Zsilinszky utca 6. 02-09-081131 Pécsi Törvényszék 15.Fpk.122/2018/4 2018.07.30    
2094 RÜCKER Work 2015 Kft. "f.a." 1111 Budapest, Lágymányosi u. 12. fszt. 2. 01-09-286495 Budapest Környéki Törvényszék 10.Fpk.784/2017/12 2018.08.16    
2095  KITUS Hungary Kft. "f.a."  2475 Kápolnásnyék, Vörösmarty utca 26. 07-09-020952 Székesfehérvári Törvényszék 1.Fpk.354/2017/3 2018.09.27    
2096 Josephine & Krately Produkciós Iroda Kft. "f.a." 1111 Budapest, Írinyi József utca 4. 01-09-170162 Fővárosi Törvényszék 39.Fpk.928/2018/4 2018.09.11 2019.07.22  
2097 Political Monitor Kft. "kt.a." 1163 Budapest, Veres Péter út 51. 01-09-188183 Fővárosi Törvényszék Kt.01-18-001592/7 2018.09.11    
2098 ZalaGomba Kereskedelmi és Szolgáltató Kft "f.a." 8790 Zalaszentgrót, Batthyány utca 21. 20 09 068577 Zalaegerszegi Törvényszék 2.Fpk.112/2018/5 2018.09.20 2020.08.25  
2099 Simon Garden Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "f.a." 8130 Enying, Rákóczi u. 27. 07-09-024506 Székesfehérvári Törvényszék 1.Fpk.331/2017/3 2018.12.03    
2100 Alpha-PetShop Kft. "f.a." 1039 Budapest, Királyok útja 291. A ép. I. em. 10. 01-09-298422 Fővárosi Törvényszék 28.Fpk.153/2018/8 2018.10.12 2020.07.08  
2101 Észak-magyarországi Regionális Környezetvédelmi Központ Alapítvány "megszüntetve" "v.a." 3100 Salgótarján, Rákóczi út 11. 00 18 641695 Balassagyarmati Törvényszék  Pk.60.045/2005/56 2018.10.03 2018.10.23 2019.05.26  
2102 The Best Supplier Szállító és Fuvarozó Kft. "v.r." 1123 Budapest, Bán utca 1. B. ép. 01-09-990651 Fővárosi Törvényszék 1.Vpk.185/2018/3 2018.11.12    
2103 LIMO-LOGISTICS Kft. "f.a."  2351 Alsónémedi, Haraszti út 130. 13-09-179791 Budapest Környéki Törvényszék 4.Fpk.153/2018/8 2018.11.08    
2104 NSJ Építő Kft. "f.a." 2461 Tárnok, Vasút út 3. 13-09-148086 Budapest Környéki Törvényszék  3.Fpk.1082/2017/9 2018.11.27    
2105 Red Robin Kereskedelmi Kft. "f.a." 1188 Budapest, Erdősáv utca 58. 01-09-909651 Fővárosi Törvényszék 31.Fpk.1951/2018/5 2018.11.27 2020.05.01  
2106 Kanizsa-Gumi Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "f.a." 1085 Budapest, József kft. 69. 01-09-304919 Fővárosi Törvényszék 1.Fpk.1537/2018/8 2018.11.29 2019.11.16  
2107 Barrister Tanácsadó Kft. "f.a." 1052 Budapest, Városház utca 16 01-09-365953 Fővárosi Törvényszék  27.Fpk.1436/2018/10 2018.11.30

2020.03.05

 

2108 Reciprok Consulting Kft. "f.a." 1141 Budapest, Komócsy utca 5-7 01 09 274091 Fővárosi Törvényszék  39.Fpk.2025/2018/6

2018.11.29

2019.10.19.  
2109 Pentecoste Kft. "f.a." 1063 Budapest, Szinyei Merse utca 10 01-09-966892 Fővárosi Törvényszék 52.Fpk.3478/2018/4

2019.01.11

   
2110 Rotweiler Team Security Kft. "f.a." 1141 Budapest, Szugló u. 82. 01-09-283164 Fővárosi Törvényszék 17.Fpk.2210/2018/4 2018.12.15 2020.01.24.  
2111 FLAMBI Húsboltja Kereskledelmi és Szolgáltató Kft. "f.a." 1237 Budapest, Örgébics 01-09-982924 Fővárosi Törvényszék 47.Fpk.3970/2018/4 2019.01.22 2019.10.03.  
2112 Cseke és Társa Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "f.a." 7668 Keszü, Petőfi Sándor u. 41. 02-09-064824 Pécsi Törvényszék 5.Fpk.207/2018/8 2019.01.15 2020.01.25.  
2113 Svelg Euro Kft. "f.a." 1037 Budapest, Harang u 12. fog 1. 01-09-307349 Fővárosi Törvényszék 39.Fpk.2352/2018/4 2019.01.21    
2114 Kapás 21 Ingatlanfejlesztő Kft. "f.a." 1014 Budapest, Országház u. 5.1. em. 5. 01-09-955592 Fővárosi Törvényszék 47.Fpk.2196/2018/18 2019.03.06    
2115 Chemium Kereskedelmi Zrt. "f.a." 1139 Budapest, Röppentyű utca 48. 01-10-048896 Fővárosi Törvényszék 50.Fpk.3956/2018/3 2019.03.19    
2116 Fáyproject Bau Kft. "f.a." 1135 Budapest, Fáy köz 8. 01-09-272028 Fővárosi Törvényszék 11.Fpk.4702/2017/6 2019.03.22 2020.09.12  
2117 Press-Union Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "f.a." 2146 Mogyoród, Keretó u. 8. 13-09-174594 Budapest Környéki Törvényszék 4.Fpk.1288/2018/10 2019.04.02    
2118 Mentha City Kereskedelmi és Építőipari Kft. "f.a." 1136 Budapest, Hegedűs Gyula 01-09-270732 Fővárosi Törvényszék 20.Fpk.845/2017/6 2019.04.08 2020.05.01  
2119 Bella Moira Kft. "f.a." 2600 Vác, Dr. Csányi László körút 71. 13-09-168327 Budapest Környéki Törvényszék 11.Fpk.1104/2018/8 2019.04.04 2020.11.04  
2120 KÁMI GABÓ Fuvarozó és Szolgáltató Bt. 1134 Budapest, Dévai u. 23-24. 01-06-772218 Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma 48.Fpk.1076/2019/4. 2019.04.26 2020.10.17  
2121 Neocasa Construct Kft "f.a." 1046 Budapest, Hárfa u. 7. 01-09-199697 Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma 78.Fpk.3516/2018/6 2019.05.16    
2122 Alapítvány a Szerény Anyagi Lehetőségekkel Rendelkező Szülők Beteg Gyermekeiért "f.a." 1039 Budapest, Gyűrű utca 26. 01-01-0003081 Fővárosi Törvényszék 50.Fpk.544/2019/3 2019.05.30 2020.03.14.  
2123 Hitel Kortárs Magyar Irodalmat Támogató Alapítvány "v.a." 1136 Budapest, Hegedűs Gyula utca 46.47. 01-01-0002956 Fővárosi Törvényszék 124.Pf.67.213/1991/33-I 2019.07.09 2019.09.19    
2124 Webkereső Online Kft. "f.a." 1134 Budapest, Váci út 47. 01-09-276462 Fővárosi Törvényszék 8.Fpk.3498/2018/15 2019.05.30 2020.05.01  
2125 Iron Man Consulting Szolgáltató Kft. "f.a." 2310 Szigetszentmiklós, Repkény u. 30. 13-09-190012 Budapest Környéki Törvényszék 11.Fpk.107/2019/8 2019.06.24    
2126 LionVersus Kft. "f.a." 1163 Budapest, Veres Péter út 51. 01-09-274161 Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma 4.Fpk.179/2019/7 2019.07.03 2020.09.07  
2127 Linda Virág Kft. "f.a." 1037 Budapest, Pomázi út 1. 01-09-189050 Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma 38.Fpk.428/2019/5 2019.07.03 2020.05.01  
2128 FORMÁTUM Kft. "f.a." 2009 Pilisszentlászló, Tölgyfa utca 26 13 09 115040 Budapest Környéki Törvényszék 3.Fpk.1199/2018/11 2019.07.23 2020.06.16  
2129 Holdsugár Alapítvány "v.a." 1114 Budapest, Magyari I. u. 11. 01-01-0008677 Fővárosi Törvényszék 121.Pk.60.756/2002/32  2019.09.05    
2130 Kamirant-Bau Kft. "f.a." 7362 Gerényes, Kossuth u. 30. 02-09-084183 Pécsi Törvényszék 5.Fpk.101/2019/12 2019.08.27 2020.07.21  
2131 MAXTEAM Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "f.a." 1139 Budapest, Forgách u. 19. 01-09-690533 Fővárosi Törvényszék 39.Fpk.290/2019/14 2019.09.12    
2132 Gulyás Péter Csontvelő Megbetegedések Gyógyításáért Alapítvány "v.a." 4464 Tiszaeszlár, Arany János utca 21. 01-01-0001000 Fővárosi Törvényszék 120.Pk.64.658/1990/32-II. 2020.04.23    
2133 Zóna Autó Mobile Kft. "f.a." 2114 Valkó Rákóczi utca 38. 13-09-187368 Pest Megei Törvényszék 11.Fpk.452/2019/9 2019.10.08    
2134 Helal FOOD Kft. "f.a." 1118 Budapest, Villányi út 107. mfszt. 1. 01-09-283607 Fővárosi Törvényszék 51.Fpk.2054/2019/5 2019.09.27    
2135 Hyper-Tech Csillaghegy KFt. "f.a." 1139 Budapest, Hegedűs Gyula u. 29. A ép. 1. 01-09-301189 Fővárosi Törvényszék 78.Fpk.2070/2019/5 2019.11.08    
2136 Mediterrán Travel Utazási Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "f.a." 1134 Budapest, Váci út 47. 01-09-304914 Fővárosi Törvényszék 31.Fpk.1703/2019/10 2019.12.10    
2137 Balatonmagyaródi Sportegyesület "v.a." 8753 Balatonmagyaród, Petőfi Sándor u. 112. 20-02-000112 Zalaegerszegi Törvényszék Pk.60.105/1989/18 2020.01.07    
2138 BIO MARKET ÉLELMISZER Nagykereskedés Zrt. "f.a." 1025 Budapest, Nagybányai út 92. 01-10-045970 Fővárosi Törvényszék 3.Fpk.2159/2019/6 2019.12.18    
2139 BV Scale Szolgáltató és Építőipari Bt. "f.a." 1037 Budapest, Lángliliom u. 3. 01-06-764441 Fővárosi Törvényszék 53.Fpk.3427/2019/4 2020.01.14    
2140 Vízvédelem Ép-Bau 2015 Kft. "f.a." 1048 Budapest, Bőröndös u. 10-24. 10. ép. fszt. 01-09-205663 Fővárosi Törvényszék 5.Fpk.2302/2019/5 2020.01.17    
2141 Csiki Building Kft. "f.a" 1024 Budapest, Káplár u. 11-13. 01-09-299584 Fővárosi Törvényszék 6.Fpk.1851/2019/6 2020.01.20    
2142 Smart CRO Klinikai Kutatásszervező Kft. "f.a." 1043 Budapest, Munkásotthon 01 09 993000 Fővárosi Törvényszék 9.Fpk.1868/2019/8 2020.02.04     
2143 Égel Work Kft "f.a." 1184 Budapest, Aranyeső utca 8. 01 09 308651 Fővárosi Törvényszék 25.Fpk.2421/2019/7 2020.02.28    
2144 Bodyguard Staff Kft "f.a." 1237 Budapest, Hrivnák Pál u. 144. 01-09-291728 Fővárosi Törvényszék 51.Fpk.586/2020/4 2020.03.03    
2145 Ablak Center Magyarország Kft "f.a." 1161 Budapest Csömöri út 56/b. 01-09-280744 Fővárosi Törvényszék 53.Fpk.452/2020/4 2020.03.12    
2146 ZSO-AN-ZSO 2013 Kft "f.a." 1111 Budapest Lágymányosi utca 12. 01-09-198378 Fővárosi Törvényszék 48.Fpk.397/2020/4 2020.03.09    
2147 Sharehold Softwaremanager Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt "v.r." 1037 Budapest Bokor utca 17-21 I. em./26/2 01-10-046580 Budapest Környéki Törvényszék 4.Vpk.39/2019/9 2020.03.19 2020.10.09  
2148 Budapesti Kisoroszlánok Sportegyesület "v.a." 1148 Budapest Vezér út 148-150 A lph. II/3.9 01-02-0013657 Fővárosi Törvényszék 124.Pk.60717/2009/28 2020.10.10 2020.10.16    
2149 GIBRALTÁR INVEST Vagyonkezelő Kft "v.r." 1062 Budapest Aradi utca 52. 01-09-676698

Fővárosi Törvényszék

36.Vpk.132/2019/8 2020.03.31    
2150 Ózon Kereskedelmi és Szolgáltató Kft "v.r." 1111,Budapest Budafoki út 107-113 01-09-694983 Fővárosi Törvényszék 7.Vpk.14./020/6 2020.04.03    
2151 Bencés Monostor Hegygazdák Hegyközsége "v.a." 7400, Kaposvár-Szentjakab 14-02-000124 KAPOSVÁRI TÖRVÉNYSZÉK 7.Pk.60.077/1993/21 2020.03.18 2020.03.31    
2152 Agenda Integrált Kommunikációs Alapítvány "f.a." 1112 Budapest Ordas utca 12. 01-01-0009049 Fővárosi Törvényszék 78.Fpk.1738/2019/11. 2020.05.28    
2153 H.HÚSFARM Kft. "f.a." 2376 Hernád Gyóni út 11. 13-09-175698 Budapest Környéki Törvényszék 1.Fpk.501/2019/9.

2019.06.25

   
2154 SILVANIUS SECURITY Vagyonvédelmi Kft v.a. bérgarancia biztos 1058, Budapest Honvéd utca 8 1/2 01-09-324012 Fővárosi Törvényszék Kt.01-19-013129/19

2020.05.20

   
2155 MŰVÉSZBÁZIS Catering Kft f.a. 1068, Budapest Rippl-Rónai utca 21 fszt/1 01-09-959834 Fővárosi Törvényszék 39.Fpk.57/2020/5

2020.05.29

   
2156 GLOBE.com Zrt "f.a." 1137, Budapest Radnóti Miklós utca 38 3/14 01-10-049235 Fővárosi Törvényszék 3.Fpk.3555/2019/8-2

2020.06.22

   
2157 Magyar Judo és Egészségmegőrző Sport Alapítvány "f.a." 1134, Budapest Tüzér utca 56 01-01-0009458 Fővárosi Törvényszék 47.Fpk.1185/2020/6

2020.06.25

   
2158 VBBAU Építőipari Kft "f.a." 1222, Budapest Őrnagy utca 9. TT/44. 01-09-280136 Fővárosi Törvényszék 49.Fpk.96d0/2020/6

2020.06.16

   
2159 HARRY & KIKI Kft "f.a." 1027, Budapest Bem József utca 9. 01-09-953854 Fővárosi Törvényszék 78.Fpk.2201/2019/6

2020.06.17

   
2160 CORV-INVEST Kft "f.a." 1097, Budapest Gubacsi út 30. 01-09-926549 Fővárosi Törvényszék 51.Fpk.1874/2020/4

2020.07.07

   
2161 RISE UP UNITY Kft "f.a." 1192, Budapest Hamvas utca 7-9 01-09-289646 Fővárosi Törvényszék 78.Fpk.3223/2019/6

2020.08.24

   
2162 Euro Elektro Tech Kft "f.a." 1045, Budapest Ősz utca 151 01-09-297444 Fővárosi Törvényszék 78.Fpk.3117/2019/6

2020.08.24

   Felmentve: 2022. 02.07.
2163 Solar Energy Holding Kereskedelmi és Szolgáltató Kft "f.a." 1119 Budapest, Andor utca 21 C ép. fszt. 01-09-307227 Fővárosi Törvényszék 59.Fpk.1876/2020/4

2020.09.08

   
2164 CSABGAB ÉPÍTŐ HU Kft. "f.a." 2721 Pilis, Kossuth Lajos utca 8. 13-09-194958 Fővárosi Törvényszék 2.Fpk.16/2020/8

2020.08.05

   
2165 Dívány Investment Kft. "f.a." 1223 Budapest, Nagytétényi út 180-196 01 09 294577 Fővárosi Törvényszék 39.Fpk.845/2020/10.

2020.09.07

   
2166 Heritage Holding Kft. "f.a." 2724 Újlengyel, Határ út 12. 13 09 201294 Fővárosi Törvényszék 4.Fpk.101/2020/8. 2020.09.21    
2167 Varga Transport Kereskedelmi és Szolgáltató Kft "f.a."  4080 Hajdúnánás, Bocskai utca 52. 09-09-031889 Fővárosi Törvényszék 21.Fpk.936/2020/9 2020.10.05    
2168 BERNI-ZOÉ Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. „f.a.”  1138 Budapest, Népfürdő utca 33. I. em. 5. 01-09-910919 Fővárosi Törvényszék 48.Fpk.1888/2020/13 2020.10.19    
2169 ASSIS Ügyviteli Kft "f.a." 3124, Zabar Petőfi utca 24 12-09-010071 Balassagyarmati Törvényszék 11.Fpk.65/2020/4 2020.10.28    
2170 SUPERME GENERATION Kft "f.a." 1141 Budapest. Szugló utca 82. 01-09-998245 Fővárosi Törvényszék 1.Fpk.1714/2020/5. 2020.11.19    
2171 EXTREME DIESEL Kereskedelmi és Szolgáltató Kft "f.a." 2300 Ráckeve, Széchenyi utca 15. 13-09-164763 Budapest Környéki Törvényszék 2.Fpk.639/2020/5 2020.12.04    
2172 Ungvári Production Kft "f.a" 7838 Vajszló, Széchenyi utca 31. 02-09-080707 Pécsi Törvényszék 7.Fpk.122/2020/8. 2020.12.09    
2173 VASDIA Kft f.a. 7752 Versend, Fő utca 10 02-09-082255 Pécsi Törvényszék 5.Fpk.144/2020/7 2020.12.11    
2175 Erkel Egészségközpont Kft "f.a." 1081 Budapest, II. János Pál Pápa tér 3. 01-09-308338 Fővárosi Törvényszék 31.Fpk.3524/2019/22 2021.01.11    
2176 Óbudai Múzeum Közalapítvány "v.a." 1092 Budapest, Ráday utca 28. 01-01-0005766 Fővárosi Törvényszék 123.Pk.61.056/1999/45 2021.02.23    
2177 Portent Royal Hungary Kft. "f.a." 1139 Budapest, Béke tér 7. fszt. 2. 01-09-279818 Fővárosi Törvényszék 31.Fpk.2197/2020/6.   2021.01.28    
2178 VAVERO Hungary Kft. "f.a." 1036 Kollosy tér 5-6 fszt. 4. 01-09-333410 Fővárosi Törvényszék 9.Fpk.2129/2020/6 2021.02.08.    
2179 ZSAN-KER  Kereskedelmi és Szolgáltató Kft "f.a." 7627 Pécs, Bittner Alajos út 72. 02-09-078867 Pécsi Törvényszék 5.Fpk.153/2020/5 2021.01.20    
2180 Együtt a Lovakért Alapítvány v.a. 3100 Salgótarján, Ibolya utca 2. 12-01-0000707 Balassagyarmati Törvényszék Pk.60.040/2012/15 2021.02.15.    
2181 2018 BIZAIR Kulturális és Ügynöki Szolgáltató Kft f.a. 1067 Budapest, Teréz körút 35. II. em. 24  01-09-322287 Fővárosi Törvényszék  24.Fpk.2239/2020/7 2021.03.25.    
2182 NATURA TRADE Kft f.a. 1024 Budapest, Ady Endre utca 19. 01-09-901527 Fővárosi Törvényszék 25.Fpk.2.532/2020/8. 2021.02.25    
2183 Glamur Sales Kft f.a. 1026 Budapest, Gábor Áron u. 74. I. em. 01-09-324054 Fővárosi Törvényszék 3.Fpk.2631/2020/9 2021.03.25.    
2184 KONIFFER HUNGARY Kft. f.a. 1139 Budapest, Béke tér 7. fsz. 2. 01-09-336248 Fővárosi Törvényszék 3.Fpk.16/2020/19 2021.03.23.    
2185 Notebookspecialista.hu Számítástechnikai Kft cs.a 1036 Budapest, Bécsi út 85. fszt. 5. 01-09-861429 Fővárosi Törvényszék 17.Cspk.2/2021/8. 2021.02.27    
2186  Noskov Max Kft f.a.  1071 Budapest, Dembinszky utca 44. fszt.4.  01-09-279737 Fővárosi Törvényszék  25.Fpk.2377/2020/8.  2021.03.26.    
2187 MOLNÁR KONSTRUKT Kft f.a.  1141 Budapest, Szugló utca 82. 01-09-343329 Fővárosi Törvényszék 17.Fpk.3.415/2020/6. 2021.04.14.    
2188 Borzi King Vendéglátói Kft f.a. 1135 Budapest, Lehel út 70-72. 01-09-982784 Fővárosi Törvényszék 32.Fpk.2473/2020/7. 2021.04.14.    
2189 Granuflex Holding Befektetési és Kereskedelmi Kft f.a. 1037 Budapest, Bécsi út 269. 01-09-273747 Fővárosi Törvényszék 6.Fpk.1105/2020/11 2021.04.16    
2190 MB Bútor Galéria Kft f.a. 1141 Budapest, Tátra utca 5/A., alagsor 2. 01-09-204021 Fővárosi Törvényszék 32.Fpk.3.107/2020/5 2021.04.23.    
2191 7Points Hungary Ingatlankereskedelmi és Fejlesztő Kft. f.a. 1134 Budapest, Váci út 16. IV./2 01-09-966414 Fővárosi Törvényszék 9.Fpk.2.495/2020/8. 2021.04.30.    
2192 CSÁKI GÉPÉSZ Kft. f.a. 1196 Budapest, Jáhn Ferenc utca 102. 01-09-991459 Fővárosi Törvényszék 18.Fpk.814/2019/27 2019.09.19.    
2193 TI & TI Kereskedelmi Szolgáltató Kft. f.a. 7635 Pécs, Erdész utca 125. 02-09-070732 Pécsi Törvényszék 5.Fpk.210/2015/120 2016.03.07.    
2194 TANTUS COM Szolgáltató és Kereskedelmi Kft f.a.  2660 Balassagyarmat, Fenyvesi út 5119.  12-09-011103  Balassagyarmati Törvényszék  Fpk.30/2021/5.    2021.05.11    
2195 FINE PORT  Kft f.a. 1152 Budapest, Illyés Gyula utca 2-4. A.ép.fszt.7. 01-09-335063 Fővárosi Törvényszék 78.Fpk.3573/2020/6   2021.06.03    
2196 Zone B Ingatlanforgalmazó Kft f.a. 1025 Budapest, Szépvölgyi út 52. 01-09-898524 Fővárosi Törvényszék 52.Fpk.600/2020/20   2021.06.14    
2197 MANTRAFA Ipari, Egészségügyi és Szolgáltató Kft f.a. 7191 Hőgyész, Kolozsvári utca 24. 17-09-009639 Szekszárd Törvényszék 4.Fpk.97/2020/8   2021.06.01    
2198 HACZI GÉP KER BAU Kft "f.a." 1071 Budapest, Dembinszky utca 44. fszt.4. 01-09-208678 Fővárosi Törvényszék 27.Fpk.3.593/2020/6   2021.06.07    
2199 DUNA VIRÁG DEKOR Kereskedelmi és Szolgáltató Kft f.a. 2621 Verőce, Árpád út 36. 13-09-176953 Budapest Környéki Törvényszék 6.Fpk.627/2020/8   2020.12.08    
2200 Auróra Orientál Kft f.a. 1119 Budapest, Andor utca 21/C fszt.1 01-09-349219 Fővárosi Törvényszék 3.Fpk.411./2021/7   2021.06.14    
2201 TECHNOVÁR Kft. f.a. 1122 Budapest, Városmajor utca 27/A III./3. 01-09-290637 Fővárosi Törvényszék 8.Fpk.493/2021/9   2021.06.10.    
2202 BALATONI FA Kft f.a. 8342 Óhíd, Petőfi u. 19. 20-09-063510 Zalaegerszegi Törvényszék 10.Fpk.93/2018/11   2018.11.06    
2203 ROYALMATIC Kereskedelmi és  Szolgáltató Kft. kt.a. 1135 Budapest, Lehel u. 48. I.em. 1. 01-01-339919
Fővárosi Törvényszék Kt.01-19008445/28   2021.06.28    
2204 Premiumhoteltextil Kft f.a. 1131 Budapest, Topolya u. 4-8. 01-09-272447 Fővárosi Törvényszék 30. Fpk.473/2021/4   2021.07.21    
2205 RMC Shopping Center Kft "f.a."
7634 Pécs, Cseralja utca 18. 02-09-071574 Pécsi Törvényszék 7.Fpk.94/2021/7.   2021.09.15.    
2206 SurgiCare Kereskedelmi és Szolgáltató Kft f.a. 1173 Budapest, Összekötő út 2. 01-09-945126 Fővárosi Törvényszék 38.Fpk.10926/2011/   2013.06.17    
2207 Szász-Bánya Kft "f.a." 1063 Budapest, Szinyei Merse utca 10. al/2.) 01-09-334832 Fővárosi Törvényszék 11 Fpk. 138/2021/17   2021.10.25    
2208 IN-EX-PRO-LINE Kft "f.a." 1037 Budapest, Harang u. 12. fogadószint/1 01-09-296131 Fővárosi Törvényszék 3.Fpk.1.657/2021/7   2021.11.09    
2209 Bogdányi Autó Kft "f.a." 1122 Budapest, Városmajor utca 15. fszt. 5. 01-09-285291 Fővárosi Törvényszék 51.Fpk.2518/2021/4   2021.10.29
2210 EFFIS Efficient Lighting Solutions Kft "f.a." 1138 Budapest, Dagály utca 18 01-09-202289 Fővárosi Törvényszék 25.Fpk.694/2021/15   2021.11.04.
2211 KIKINA Trade Kft. "f.a."  1036 Budapest, Kolosy tér 5-6. fszt. 4. 01-09-338902 Fővárosi Törvényszék 21.Fpk.1.224/2021/7.   2021.11.29
2212 JUNO és Társa Kft "f.a." 1195 Budapest, Hofherr Albert u. 3. 01-09-282212 Fővárosi Törvényszék 3.Fpk.2.009/2021/7   2021.12.06
2213  "LUFI - LAND" Amerikai Ajándék Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság "kényszertörlés alatt" 1061 Budapest, Andrássy út 5. 01-09-074201 Fővárosi Törvényszék 3.Vpk.131/2021/5. 2021.11.24.
2214            
2215 Kanoma Hungary Kft "f.a." 1163 Budapest, Veres Pál utca 51 01-09-299807 Fővárosi Törvényszék 23.Fpk.1555/2021/8 2021.12.21
2216 PETI PITE Kft "f.a." 1095 Budapest, Gát utca 21. fszt.1. 01-09-736159 Fővárosi Törvényszék 36.Fpk.1442/2021/7 2021.12.17
2217 KORUND Hungária Kft "f.a." 1163 Budapest, Veres Péter út 51 01-09-973877 Fővárosi Törvényszék 36.Fpk.1.756/2021/7. 2021.12.17
2218 Brilit-Com Centro Kft "f.a." 1078 Budapest, Rottenbiller utca 44 01-09-320804 Fővárosi Törvényszék 48.Fpk.3125/2021/4 2022.01.05
2220 Kömlői Fejlesztő Kft f.a. 1158 Budapest, Antalfa utca 71. 01-09-280559 Fővárosi Törvényszék 52.Fpk.3282/2021/4 2022.01.26
2221 Stabil-Véd Üzemeltetési Kft "f.a." 1132 Budapest, Visegrádi utca 59-61. al. 101 01-09-963248 Fővárosi Törvényszék 20.Fpk.1782/2021/7 2022.01.19  2022.05.25.
2222 MONOMER Kereskedelmi és Szolgáltató Kft "V.A." 1156 Budapest, Sárfű utca 11. 3. em. 10 01-09-292348 Fővárosi Törvényszék 1.Fpk.2236/2021/8 2022.01.24
2223 Nimród & MÉZS Kft "f.a."        2030 Érd, Aranyos utca 56 13-09-196849 Budapest Környéki Törvényszék 8.Fpk.751/2021/5 2022.01.18
2224 Raptor Guard Kft. "f.a." 2013 Pomáz, Felsővár utca 23. 13-09-213221 Budapest Környéki Törvényszék 10.Fpk.862/2021/6 2021.01.28
2225 Puporka Group 2019 Kft f.a. 1036 Budapest, Kolosy  tér 5-6. fszt. 4. 01-09-352559 Fővárosi Törvényszék 7.Fpk.1749/2021/7 2022.02.02
2226 SKYLIGHT-VILL HUNGARY Kft f.a. 1102 Budapest, Szent László tér 20 01-09-307629 Fővárosi Törvényszék 23.Fpk.2181/2021/9 2022.02.16
2227 Falusi Barna Kenyér Kft f.a. 1154 Budapest, Damjanich János utca 2. 01-09-383463 Fővárosi Törvényszék 54.Fpk.2608/2021/6 2022.02.24
2228 Kiss Biomix Kft f.a. 1135 Budapest, Lehel u. 48. I. 1. 01-09-321486 Fővárosi Törvényszék 15.Fpk.2.548/2021/7. 2022.03.03
2229 MLT SUPER TEEM Ipari és Kereskedelmi Kft f.a. 1205 Budapest, Martinovics utca 11 01-09-180667 Fővárosi Törvényszék 16.Fpk.2576/2021/7 2022.03.02
2230 Valor-Car Bázis Kft f.a.  2117 Isaszeg, Benkovics utca 14.  13-09-194884  Budapest Környéki Törvényszék  15.Fpk.24/2022/4  2022.03.22
2231 Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezeti Szociális Alapítványa v.a.  1066 Budapest, Jókai u. 6  01-01-0002159  Fővárosi Törvényszék  121.Pk.66.390/1991/40
2232 CAPS Direkt Marketing és Interaktív Kommunikációs Ügynökség Kft f.a.  1136 Budapest, Hegedűs Gyula utca 29/a. Ü-1.  01-09-565607  Fővárosi Törvényszék  49.Fpk.3093/2021/6  2022.04.05
2233 KRAFT-ROYAL Kft f.a.  1134 Budapest, Váci út 47/B. fszt. Ü-1  01-09-297619  Fővárosi Törvényszék  59.Fpk. 602/2022/4  2022.04.05
2234 CLEAN MILÁN-NÁD Kft f.a.  1163 Budapest, Veres Péter út 51.  01-09-385000  Fővárosi Törvényszék  59.Fpk.27/2022/6  2022.04.19
2235 BA-KÓ GROUP Kft "f.a."  1111 Budapest, Irinyi József utca 47. fszt. 4.  01-09-377161  Fővárosi Törvényszék  48.Fpk.2735/2021/7  2022.04.26
2236 T + A WORKING FÉMSZERKEZET Kft f.a.  1136 Budapest, Veres Péter út 51.  01-09-351954  Fővárosi Törvényszék  78.Fpk.3167/2021/9.  2022.04.14
2237 Vivamill Épker Kft "f.a."  1027 Budapest, Bem József u. 9. fszt.  01-09-382428  Fővárosi Törvényszék  3.Fpk.134/2022/8  2022.04.20
2238 G & G LOGISTICS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft "f.a."  1225 Budapest, Kolozsvári u.  60.  01-09-701170  Fővárosi Törvényszék  48.Fpk.911/2022/4  2022.04.26
2239 RÉPONSE RAPID Kft "f.a."  1016 Budapest, Hegyalja út 5. 2. em. 9.  01-09-298441  Fővárosi Törvényszék  50.Fpk.991/2022/4  2022.05.03
2240 VITAMIN HÁZ Kereskedelmi Kft "f.a."  1028 Budapest, Kossuth Lajos utca 2.  01-09-967558  Fővárosi Törvényszék  4.Fpk.2543/2021/7  2022.05.13
2241 Lőkös-Kert Kereskedelmi és Szolgáltató Kft "f.a."  1027 Budapest, Bem József utca 9. fszt.  01-09-334774  Fővárosi Törvényszék  16.Fpk.1824/2021/9.  2022.05.25
2242  "Egy tiszta levegőjű bolygóért" közhasznú alapítvány v.a.  1112 Budapest, Csenger utca 9.  17-01-0000033  Szekszárd Törvényszék  Pk.60.069/2005/42  2022.06.23
2243   GE-BAU Clean Kontakt Kft. "f.a."  1033 Budapest, Miklós utca 13. 8. em. 42.  01-09-387736  Fővársi Törvényszék  59.Fpk.516/2022/6  2022.06.07
 2244  Lancz Hungary Építőipari Kft "f.a."  1211 Budapest, Templom utca 21. IV. em. 14.  01-09-345709  Fővárosi Törvényszék  50.Fpk.971/2022/6  2022.06.07
2245 Transflex Prémium Kft "f.a." 1113 Budapest, Bocskai út 52-54. fszt. 01-09-345405 Fővárosi Törvényszék 59.Fpk.629/2022/7 2022.07.19
2246 Együtt Könnyebb A 15 Egyesület v.a. 2175 Kálló, Rákóczi út 72. 12-02-0001593 Balassagyarmati Törvényszék Pk.60126/2007/33 2022.09.06
2247 ME-BI-KO Kft "f.a." 7981 Merenye, Kossuth utca 18. 02-09-079396 Pécsi Törvényszék 7.Fpk.62/2022/6. 2022.08.12
2248 Köszönöm ABC "Kft f.a." 1054 Budapest, Báthory utca 19. fszt. 01-09-333252 Fővárosi Törvényszék 59.Fpk.1469/2022/7 2022.08.25
2249 GREEN TAR-VÁG Kft f.a. 3974 Ricse, Kossuth Lajos utca 114. 12-09-011499 Balassagyarmati Törvényszék 3.Fpk.80/2022/5. 2022.08.30
2250 Me19 Future Kft "f.a." 1141 Budapest, Szugló utca 82. 01-09-346632 Fővárosi Törvényszék 52.Fpk.1073/2022/6 2022.09.20
2251 Berkenyei Taki Timi Security Kereskedelmi és Szolgáltató Kft f.a. 1068 Budapest, Király utca 80. fszt. 11. 01-09-396547 Balassagyarmati Törvényszék 3.Fpk.76/2022/7 2022.09.08
 2252  UNDERBOSS Vagyonvédelmi Kft f.a.  1054 Budapest, Hajdú utca 42-44  01-09-951751  Fővárosi Törvényszék  48.Fpk.1177/2022/6  2022.09.15
 2253  Sándor Aszfalt Kft f.a.  1152 Budapest, Rákos út 159.  01-09-330707  Fővárosi Törvényszék  53.Fpk.2729/2022/4.  2022.10.05
 2254  MIRAGE Kereskedelmi Ügynökség Ingatlanforgalmazó és Építő Iroda Kft vr.  1024 Budapest, Buday László utca 5/C  01-09-681126   Fővárosi Törvényszék  11.Vpk.92/2022/8  2022.10.11
2255 Pannon Nova Technika Kft f.a.          1223 Budapest, Nagytétényi út 180-196. 01-09-343945   Fővárosi Törvényszék 9.Fpk.625/2022/7 2022.10.05
2256 B-Gabona Holding Kft f.a.        7400 Kaposvár, Arany János utca 31. fszt. 4 14-09-316085 Kaposvári Törvényszék 12.Fpk.107/2022/8 2022.10.06
2257  Paradigma Kft. "f.a."  1083 Budapest, Práter utca 59. fszt.  01-09-072797  Fővárosi Törvényszék  53.Fpk.3131/2022/4.   2022. 11. 08
2258 Orbán build Kft f.a.   1078 Budapest, Hernád utca 4  01-09-330675  Fővárosi Törvényszék  59.Fpk.3129/2022/4  2022.11.10
2259 Bronz Consulting Kft f.a.     1141 Budapest, Szugló utca 82. 01-09-325222  Fővárosi Törvényszék 48.Fpk.3457/2022/4 2022.11.03
2260  Container Rail Kft f.a.  1086 Budapest, Dobozi utca 49-53. IV. em. 34.  01-09-335257  Fővárosi Törvényszék  50.Fpk.3682/2022/4  2022-11-25
2261 GYOKKO HUNGARY 23 Kft f.a. 1119 Budapest, Andor utca 21/C 01-09-270318 Fővárosi Törvényszék 48.Fpk.3649/2022/4 2022-11-22
2262 RADICS HOUSE Kft f.a.    2113 Erdőkertes, Határ utca 47. 13-09-201384 Budapest Környéki Törvényszék 4.Fpk.513/2022/9 2022-11-15
2263 LINMOD PARTS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. f.a.   1072 Budapest, Rákóczi út 40. IV. em. 20. 01-09-863221  Fővárosi Törvényszék 50.Fpk.3928/2022/4 2022.11.30
2265 HÁDÉSZ CONSULTING Kft f.a.  7622 Pécs, Nagy Lajos király útja 14. fszt.3 02-09-084308 Pécsi Törvényszék 15.Fpk.197/2022/5 2022.11.18
 2266  ZOLAKI GARDEN SERVICE Kft f.a.  1182 Budapest, Üllői út 543  01-09-181037  Fővárosi Törvényszék  59.Fpk.2315/2022/7  2022-12-06
 2267  Art and Soul Technika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft f.a.  1152 Budapest, Illyés Gyula utca 2-4. A.ép.fszt.7.  01-09-385389  Fővárosi Törvényszék  49.Fpk.1393/2022/6  2022-12-09
2268 Exkluzív Home 2016 Invest Kft f.a. 2161 Csomád, Akácos utca 4 13-09-183962 Budapest Környéki Törvényszék 10.Fpk.626/2022/8 2022-11-28
 2269  ORANGE MEDIA Kft f.a.   1136 Budapest, Hegedűs Gyula utca 29/A Ü-1  01-09-350161  Fővárosi Törvényszék  50.Fpk.4459/2022/4  2022-12-21
2270 LEÉB TAMÁS Kft f.a.  1223 Budapest, Nagytétényi út 180-196. 01-09-331255 Fővárosi Törvényszék 14.Fpk.4538/2022/4 2022-12-08
2271 MK MÉDIA Online Szolgáltató Kft f.a. 1081 Budapest, Bezerédi utca 19., 01-09-958948,  Fővárosi Törvényszék 59.Fpk.3808/2022/4,  2023. 01. 16.
2272 TT CAPITAL Zrt f.a. 1121 Budapest, Csorna utca 3. 4. em. 11., 01-10-047731, Fővárosi Törvényszék 47.Fpk.3931/2022/4, 2022. 01. 12, 
2273 East-Builder Kft f.a.    1064 Budapest, Podmaniczky utca 57. 2. em. 14., 01-09-341797, Fővárosi Törvényszék 53.Fpk.4136/2022/4, 2023. 01. 13, 
2274 Avalon Technik Kft f.a.   1016 Budapest, Csap utca 5. V. em. 3.   01-09-201688  Fővárosi Törvényszék  20.Fpk.4817/2022/4  2023. 01. 18
 2275  TONERFUTÁR 21 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft f.a.  1205 Budapest, Pannónia utca 16.,  01-09-387559,  Fővárosi Törvényszék  52.Fpk.3926/2022/4,  2023. 01. 11.
2276 Panon Kufár Kft f.a.   1184 Budapest, Aranyeső utca 8., 01-09-964981  Fővárosi Törvényszék 1.Fpk.4916/2022/4 2023. 01. 18.
2277 Kis-TAMI 1125 Építőipari Szolgáltató Kft f.a. 2636 Tésa, Petőfi utca 16 13-09-187449 Budapest Környéki Törvényszék 16.Fpk.1001/2022/4 2022-12-21
2278 BSA Trade Europe Kereskedelmi és Szolgáltató Kft f.a.         1136 Budapest, Hollán Ernő utca 3. 3. em. 2., 01-09-307245, Fővárosi Törvényszék 53.Fpk.4245/2022/4.,  2023. 02. 01.
2282 Grillparázs Magyarország Kft f.a.  1085 Budapest, József körút 69. földszint 1.  01-09-995996  Fővárosi Törvényszék 48.Fpk.4752/2022/4  2023. 03. 24.
2283 PRINCE DIAMOND Kft f.a.  1101 Budapest, Salgótarjáni út 55. félem/181., 01-09-346622, Fővárosi Törvényszék, 36.Fpk.4958/2022/4., 2023.02.06
2284 KDR sail Kft. Kft f.a. 1106 Budapest, Gyakorló utca 4/D fszt. 3. 01-09-380839 Fővárosi Törvényszék 23.Fpk.3757/2022/7 2023. 04. 14 
 2285  VVKERESS Kft. "f.a."  7030 Paks, Tolnai út 2.  17-09-011041  Szekszárd Törvényszék  4.Fpk.132/2022/6 2023-01-04
2287 Wine Buttle Team Kft "f.a." 1163 Budapest, Veres Péter út 51.  01-09-337789  Fővárosi Törvényszék  25.Fpk.5642/2022/4  2023. 03. 13.
2289 ORIGO CNC Kutató, Fejlesztő, Gyártó, Kereskedelmi és Szerviz Kft f.a.  1068 Budapest, Király utca 8. Fsz. 11. ajtó  01-09-350421 Fővárosi Törvényszék 47.Fpk.6176/2022/4 2023.03.27.
2290 FEMA Fine Engineering and Manufacturing Hungária Kft f.a.   1165 Budapest, Budapesti út 147  01-09-913407 Fővárosi Törvényszék  9.Fpk.5848/2022/4   2023. 03. 14
2291 MIT-21 INFORMATIKAI Kft. f.a.    1085 Budapest, József körút 36. fszt. 5.  01-09-207132  Fővárosi Törvényszék  7.Fpk.4633/2022/4 2023.02.20
2292  UNIVERSAL TRADER Kereskedelmi és Szolgáltató Kft f.a   1141 Budapest, Komócsy utca 5-7. 01-09-320213 Fővárosi Törvényszék  16.Fpk.470/2023/4 2023. 03. 21 
2293 Antresol Szolgáltató Kft f.a.  1152 Budapest, Illyés Gyul utca 2-4. A. ép. fszt. 7.  01-09-351563 Fővárosi Törvényszék  3.Fpk.5791/2022/4.  2023-03-08
2294 Race Car Trade Kft f.a. 1085 Budapest, József körút 69. fszt. 1. 01-09-357179 Fővárosi Törvényszék  50.Fpk.566/2023/4  2023.03.09.
2295  Mikrosztár Szolgáltató Kereskedelmi Kft f.a. 1138 Budapest, Faludi utca 6/b  01-09-681337   Fővárosi Törvényszék  1.Fpk.85/2023/4  2023.03.29.
2296 VLATA Cons Kft f.a.   1085 Budapest, József körút 69. fszt. 1  01-09-330938  Fővárosi Törvényszék  47.Fpk.6415/2022/ 2023. 03. 16 
2297 Rcorp Food Kft f.a.     7140 Bátaszék, Tanya út 0253/41. 17-09-012728,  Szekszárd Törvényszék  4.Fpk.180/2022/4,  2023.01.17
 2298  BULÁZS INVEST Kft f.a.   8200 Veszprém, Viola utca 2.  19-09-520453  Veszprémi Törvényszék   18.Fpk.10/2023/4  2023.01.27.
 2299  FarkaSecurity Kft f.a.   1126 Budapest, Kiss János altábornagy utca 23.   01-09-354434   Fővárosi Törvényszék  16.Fpk.660/2023/4   2023. 05. 22.
2300 LLL Momentum Kft f.a. 1027 Budapest, Bem József utca 9. fszt. 01-09-339491 Fővárosi Törvényszék 38.Fpk.734/2023/4. 2023. 04. 13
2301  International Service Company Kft f.a.     2049 Diósd, Sólyom utca 1.  13-09-190005  Budapest Környéki Törvényszék,   16.Fpk.1170/2022/4  2023. 01. 27
2302  MURITA Szolgáltató és Kereskedelmi Kft f.a.  1054 Budapest, Honvéd utca 8. 1. em. 2.  01-09-377350  Fővárosi Törvényszék  38.Fpk.687/2023/4.  2023. 04. 19
2303  Alpintek Special Kft f.a.   1063 Budapest, Szinyei Merse utca 10.  01-09-295587  Fővárosi Törvényszék  53.Fpk.5787/2022/4. 2023. 05. 24.
2304 Zoo-m Technology Kft f.a.   6400 Kiskunhalas, Eötvös u. 5.  03-09-116777  Kecskeméti Törvényszék 26.Fpk.10/2023/4  2023. 01. 24 
2305  Kővári Apartman Kft f.a.   1085 Budapest, József körút 69.  01-09-197105  Fővárosi Törvényszék   31.Fpk.399/2023/4.   2023.03.29.
2306 Tom Cleaner Kft f.a.  1033 Budapest, Miklós utca 13. 8/42. 01-09-324966 Fővárosi Törvényszék 23.Fpk.6041/2022/4. 2023. 05. 11
2307 CSEPKE ÉS HANNA PLUSZ Kft f.a.  1078 Budapest, Rottenbiller utca 44. Ü-8. ajtó  01-09-356518  Fővárosi Törvényszék 47.Fpk.491/2023/4. 2023. 03. 13.
 2308  SHOT DRINK Kft f.a.  2092 Budakeszi, Fő út 113.  13-09-182085,  Budapest Környéki Törvényszék,   16.Fpk.1140/2022/4  2023. 01. 27.
2309 NOVA-PREZTIZS Építőipari és Ingatlanberuházó Kft f.a.  7530 Kadarkút, Szabadság u. 54. 14-09-308000  Kaposvári Törvényszék  17.Fpk.252/2022/7.   2023. 01. 25 
2310 EXENA Kereskedelmi Kft f.a. 1161 Budapest, Irha utca 41 01-09-283356 Fővárosi Törvényszék 51.Fpk.427/2023/4. 2023. 03. 29
2311 Modern Web Tanácsadó és Szolgáltató Kft "f.a."
1111 Budapest, Budafoki út 41. B. ép. 4. em. 17.
01-09-328687 Fővárosi Törvényszék 14.Fpk.6309/2022/4. 2023. 04. 20
 2298  BULÁZS INVEST Kft f.a.      8200 Veszprém, Viola utca 2.  19-09-520453  Veszprémi Törvényszék   18.Fpk.10/2023/4  2023. 01. 27 
2312 SINA GLOBAL Kft f.a.  1091 Budapest, Üllői út 121. 1. em. 9. ajtó  01-09-337623 Fővárosi Törvényszék 50.Fpk.1391/2023/4  2023. 03. 06 
2313 TABERNA NOVA Kft f.a.    2151 Fót, Keleti Márton út 7., 13-09-181019,  Budapest Környéki Törvényszék 4.Fpk.978/2022/5., 2023.01.30.
2314 ARADI INVESTMENT Kft f.a.  1063 Budapest, Szív utca 33. 01-09-903309 Fővárosi Törvényszék 15.Fpk.198/2023/4. 2023. 04. 24
2315 M&P Human Innovations Kft f.a. 1083 Budapest, Baross utca 103. földszint 01-09-374880 Fővárosi Törvényszék 59.Fpk.151/2023/4. 2023. 04. 25
2316 42 COMMUNICATIONS Kft f.a.       1151 Budapest, Kossuth utca 55. A. ép. 01-09-998526 Fővárosi Törvényszék 6.Fpk.4972/2022/4 2023.02.27.
2317 Equator Co. B.C. Tanácsadó és Szervezetfejlesztő Bt. f.a. 1132 Bp. Csanády u. 18. V. 3. 01-06-743630  Fővárosi Törvényszék 30.Fpk.777/2023/4  2023. 05. 19.
2318 Kőkor Szaki Központi szakGÉPESÍTő Kft f.a.            1111 Budapest, Budafoki út 16. Fsz. 7.  01-09-999235 Fővárosi Törvényszék 32.Fpk.246/2023/4. 2023.05.11.
 2319  In Mitto Kereskedelmi és Szolgáltató Kft f.a.  1135 Budapest, Lehel utca 48. 1. em. 1.   01-09-994431   Fővárosi Törvényszék  6.Fpk.6298/2022/4. 2023. 03.02. 
2320 ADAMS FÉMSZERKEZET Kft 1163 Budapest, Veres Péter út 51 01-09-351953 Fővárosi Törvényszék 78.Fpk.1716/2023/4. 2023. 05. 15
2321 RED-STROM Vagyonvédelmi és Szolgáltató Kft f.a. 2724 Újlengyel, Határ út 12. 13-09-169915  Budapest Környéki Törvényszék  1.Fpk.1334/2022/7  2023.02.08
2322 Information Roaming Kft "f.a." 1141 Budapest, Komócsy utca 5-7. 01-09-309319 Fővárosi Törvényszék 24.Fpk.1318/2023/4. 2023. 03. 01.
2323 Szélien RentCar Kft f.a.  1148 Budapest, Adria sétány 14. 01-09-202356 Fővárosi Törvényszék 59.Fpk.423/2023/4. 2023. 05. 04
2324 Gold Fortuna  1054 Budapest, Honvéd utca 8. 1. em. 2  01-09-375946  Fővárosi Törvényszék  54.Fpk.562/2023/4.  2023. 05. 09
2325 MARS INFO 2020 Kft f.a. 1036 Budapest, Bécsi út 85. fszt. 5. 01-09-358184 Fővárosi Törvényszék 21.Fpk. 1374/2023/4. 2023. 04. 12.
2326 Honestar Meat Kft f.a. 1161 Budapest, Irha utca 41.  01-09-299845  Fővárosi Törvényszék 38.Fpk. 1599/2023/4.   2023. 05. 23
2327 Genus Group Kft f.a. 1139 Budapest, Forgách utca 37. 01-09-334999 Fővárosi Törvényszék 27.Fpk.1010/2023/4. 2023. 06. 22
 2328  Szarvas-Pig Kft f.a.   5540 Szarvas, Tanya III. kerület 448.  04-09-014331   Gyulai Törvényszék 14.Fpk.196/2022/3  2023.02.08
2329 Elite Capsule Kereskedelmi Kft f.a.  1134 Budapest, Váci út 47. B. ép. 01-09-889417  Fővárosi Törvényszék  11.Fpk.5949/2022/5.  2023. 05. 24 
2330 Gecse Tom Bau Kft f.a. 1039 Budapest, Madzsar József utca 3. 14. em. 146.a. 01-09-332000 Fővárosi Törvényszék 6.Fpk.414/2023/4. 2023. 04. 21
2331 AF Integritas Plus Kft fa. 1122 Budapest, Hajnóczy József utca 11. 01-09-302957 Fővárosi Törvényszék 52.Fpk.1032/2023/4. 2023. 05. 25
2332 2021 Meat & Meat Kft. f.a.  1119 Budapest, Andor utca 21. C. ép. fszt. 1.  01-09-189922  Fővárosi Törvényszék  31.Fpk.1194/2023/4.  2023. 05. 24.
2333 PULPERING Kft. f.a. 1135 Budapest, Lehel utca 48. I. em. 1. 01-09-352599 Fővárosi Törvényszék 52.Fpk.1204/2023/4. 2023. 05. 25
2334 Auróra Orientál Kft f.a. 1119 Budapest, Andor utca 21/C fszt.1 01-09-349219 Fővárosi Törvényszék 3.Fpk.411/2021/7 2021. 06. 11
2335  
2336 KL Correct Consulting Kft f.a. 1063 Budapest, Szív utca 33. fszt. 12. 01-09-390254 Fővárosi Törvényszék 49.Fpk.2280/2022/6 2023. 05. 31
2337 IHÁSZ-TRADE Kft f.a. 1131 Budapest, Vőlegény utca 72. 01-09-351053 Fővárosi Törvényszék 27.Fpk.1707/2023/4. 2023. 06. 05
2338  Mastermind Insert Trading Kft f.a.  1035 Budapest, Szentendrei út 2/B. I. em. 6.  01-09-334070  Fővárosi Törvényszék  52.Fpk.1256/2023/4.  2023. 05. 25
2339 BESTCSOSZER Kft f.a. 1141 Budapest, Szugló utca 82. 01-09-994749 Fővárosi Törvényszék 7.Fpk.1545/2023/4 2023. 04. 27
2340 NATURAL GARDEN Kft f.a  1068 Budapest, Király utca 80. fszt. 11. 01-09-276389 Fővárosi Törvényszék  52.Fpk.2770/2022/7
2341 Maxi Tihamér Kft f.a. 1037 Budapest, Harang utca 12. fogadószint 1. 01-09-354386 Fővárosi Törvényszék 16.Fpk.2251/2023/4 2023. 05. 15
2342 JÓ BAUEN ERŐ Kft f.a. 1077 Budapest, Rottenbiller utca 44. fszt. Ü-8. 01-09-355664 Fővárosi Törvényszék 52.Fpk.3752/2022/6 2023. 05. 25
2343 A-Z Ingatlanfejlesztő Építőművész és Generálkivitelező Kft f.a. 2071 Páty, Erkel utca 24.  13-09-191505  Budapest Környéki Törvényszék  12.Fpk.1245/2022/4. 2023. 03. 07 
2345 Balance Smile Service Kft. f.a. 2724 Újlengyel, Határ út 12. 13-09-194774 Budapest Környéki Törvényszék 2023. 03. 07
2346 Lamilakk  Nyomdaipari Kft. f.a.  1071 Budapest, Peterdy utca 13. III. ép. 34.   01-09-280591  Fővárosi Törvényszék  1.Fpk.2465/2023/4.  2023. 05. 24 
2347 MANILEX CONSULTING Kft f.a.
2348 Dream Work Team Kft f.a.
2350 DIGIT-NET Kft f.a.  1119 Budapest, Andor utca 21/C. fszt. 1.  01-09-358167  Fővárosi Törvényszék  4.Fpk.1532/2022/8.  2023. 05. 15
2351 Concorde Innovation Idegenforgalmi és Fejlesztő Kft "f.a." 1089 Budapest, Orczy út 32/A fszt. 3  01-09-375124  Fővárosi Törvényszék  25.Fpk.2803/2022/12  2023. 03. 06 
2352 LÁSZLÓ PÉKSÉG Kft f.a.   2120 Dunakeszi, Hargita utca 4.  13-09-199410   Budapest Környéki Törvényszék   1.Fpk.1320/2022/4. 2023. 03. 14 
2354 ZUNU JAO
2355 J-D Ker
2356 HighlanD 3000 Vendéglátóipari és Kereskedelmi Kft f.a.  7633 Pécs, Lotz Károly utca 33/1. 02-09-084975 Pécsi Törvényszék 5.Fpk.23/2023/4 2023. 03. 03 
2357  
2359 Z-GREENCOM TEAM Kft f.a. 1103 Budapest, Gyömrői út 150. V/10. ép. 01-09-988919 Fővárosi Törvényszék 12.Fpk.2471/2023/4. 2023. 04. 28
2360 Gattore Corporation 2019 Kft f.a. 1081 Budapest, Bezerédi utca 19. üzlet. 01-09-351486 Fővárosi Törvényszék 12.Fpk.2440/2023/4. 2023. 04. 28
2361 BARF
2362 LIANN Fuvar Kft f.a. 1094 Budapest, Páva utca 37. 01-09-346965 Fővárosi Törvényszék 36.Fpk.2422/2023/4. 2023. 04. 26
2363 MarketBau Magyarország Kft f .a.    1068 Budapest, Király utca 80. fszt. 11.   01-09-354241  Fővárosi Törvényszék  15.Fpk. 2250/2023/4.  2023. 03. 11 
2364 La Serena
2365 Ceruza Megapapír
2367 Hipsta
2368 Scot-C Metallbau Kft f.a.  6456 Madaras, Árpád vezér utca 38. 03-09-131850 Kecskeméti Törvényszék 26.Fpk 84/2023/4. 2023. 03. 13 
2369 GASTROBONO Kft f.a. 1184 Budapest, Aranyeső utca 8. 01-09-355357 Fővárosi Törvényszék 11.Fpk.2285/2023/4. 2023. 03. 27
2370 Rent-Őr Team Vagyonvédelmi Kft f.a. 2161 Csomád, Akácos út 15. 13-09-168159  Budapest Környéki Törvényszék 15.Fpk.46/2023/4. 2023.03.27.
2371 Vitalproduct
2372 HAVERIM Kft "f.a."  1065 Budapest, Lázár utca 9. fszt. 01-09-678238  Fővárosi Törvényszék  6.Fpk.2700/2023/4.  2023. 03.20.
2373  Creatíve Facilities Kft f.a.  3000 Hatvan, Doktay Gyula utca 78.  10-09-039185 Egri Törvényszék 11.Fpk.155/2022/17.   2023. 03. 13
2374  Carstrong Kft f.a.  2377 Örkény, Nagykőrösi utca 26. 13-09-198432 Budapest Környéki Törvényszék  4.Fpk.422/2023/4. 2023.03.13.
2375 Infománia Comp Kft f.a. 1173 Budapest, Cséplő út 81. 01-09-965508 Fővárosi Törvényszék 32.Fpk.935/2023/4 2023. 04. 04
2377 SmartCo Kereskedelmi és Szolgáltató Kft f.a. 2220 Vecsés, Ferenc utca 9. 13-09-200866 Budapest Környéki Törvényszék 12.Fpk.105/2023/4 2023. 04. 18
2378 Nagy Zsuzsanna Egyéni Cég f.a. 7631 Pécs, Vigadó utca 4 02-11-060420 Pécsi Törvényszék 7.Fpk.65/2023/4. 2023. 03. 31
2379 Fehér-házak 2021 Kft f.a. 1135 Budapest, Lehel út 24. C. ép. fszt. 3. 01-09-385831 Fővárosi Törvényszék 21.Fpk.4781/2022/7. 2023. 04. 03
2380 Komi Land
2382 ZEUSZ FRUIT Kft f.a. 1147 Budapest, Csömöri út 42-44. fszt. 8. 01-09-308697 Fővárosi Törvényszék 1. Fpk.3315/2023/4 2023. 03. 31
2384 KDR sail Kft f.a. 1106 Budapest, Gyakorló utca 4/D fszt. 3. 01-09-380839 Fővárosi Törvényszék 23.Fpk.3757/2022/7 2023. 04. 14
2387 Szinergion
2388 LÁTVÁNYOS Kereskedelmi és Szolgáltató Bt f.a.    2220 Vecsés, Bokor utca 17.   13-06-032474  Budapest Környéki Törvényszék  15.Fpk.163/2023/4. 2023. 05. 16.
2389 2020 Álomépítő Kft. f.a. 7700 Mohács, Horváth Kázmér utca 10. 2. em. 16. 02-09-084827 Pécsi Törvényszék 5.Fpk.68/2023/4. 2023. 04. 06.
2390 ANKOSE SYSTEM Kft. f.a.  2235 Mende, Andrássy utca 41.  13-09-200721  Budapest Környéki Törvényszék  12.Fpk.322/2023/4. 2023. 05. 22.
2391 Primal Opus
2394 P-Fusion Global Service Hungary Kft f.a.  2151 Fót,  Szent Benedek park 7.   13-09-190017  Budapest Környéki Törvényszék  16.Fpk.315/2023/5.  2023. 05. 22 
2395 Gardon-Tec Kft f.a. 1034 Budapest, Zápor utca 2/c 01-09-354365 Fővárosi Törvényszék 16.Fpk.3842/2023/4. 2023. 04. 18.
2396 Human Arbeit
2397 BELVÁROSI REZIDENCIA Kft f.a 1074 Budapest, Dohány utca 37 01-09-699308 Fővárosi Törvényszék 38.Fpk.4062/2023/4 2023. 04. 20
2398 Torwart Trade Kft f.a.  1083 Budapest, Baross utca 103. üzlet.  01-09-348864  Fővárosi Törvényszék  12.Fpk.4182/2023/4.  2023. 05. 09
2399 STRONG DONG UNIO Kft f.a. 1156 Budapest, Nyírpalota út 28. 6. em. 39 01-09-998693 Fővárosi Törvényszék 23.Fpk.3635/2023/4. 2023. 04. 18
2400  IBE Motors Trade Hungary Kft f.a.   9022 Győr, Móricz Zsigmond rakpart 6-8.  08-09-031922  Győri Törvényszék 12.Fpk.142/2023/4. 2023. 04. 14 
2401 "Elvira" Vendéglátó Kkt. f.a 2344 Dömsöd, Káka utca 3107/5 hrsz. 13-03-031776 Budapest Környéki Törvényszék 7.Fpk.399/2023/4 2023. 04. 18.
2402 Rikkaus
2403 GIOCO VERDURE Kft f.a. 1119 Budapest, Andor utca 21. c ép. fszt. 01-09-303888 Fővárosi Törvényszék 15.Fpk.3632/2023/4. 2023. 04. 28
2404 Donau-Capital Vagyonkezelő és Pénzügyi Tanácsadó Kft f.a. 2120 Dunakeszi, Bem utca 12. 13 09 158679 Budapest Környéki Törvényszék 18.Fpk.818/2023/4. 2023. 04. 25
2405 STEADFAST LOVE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft f.a. 1028 Budapest, Margit körút 7. 2. em. 4 01-09-270096 Fővárosi Törvényszék 7.Fpk.4124/2023/4 2023. 04. 27
2406 Félix Innova Trade Kft f.a. 1173 Budapest, Pesti út 17. 01-09-389323 Fővárosi Törvényszék 78.Fpk.844/2023/6. 2023. 04. 21
2408 Ferro Work
2410 Premium Caffe
2411 CeUnion
2412 Patz Media Kft f.a.  1068 Budapest, Király utca 80. fszt. 11. 01-09-371981  Fővárosi Törvényszék  15.Fpk.1.845/2022/12  2023. 05. 11 
2414 Pakono Ker

 

2415  Fruitdock Kereskedelmi és Szolgáltató Kft f.a.  3531 Miskolc, Kiss Ernő utca 19. 05-09-030410 Miskolci Törvényszék 8.Fpk.86/2023/6. 2023. 05. 08.

 Felmentve: 2023. 07.14.

Új felszámoló: Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft.; Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Veres-Bocskay Katalin felszámolóbiztos

 2417 Grottacave Ingatlanforgalmazó Kft f.a. 1052 Budapest, Deák Ferenc utca 23.  01-09-933607  Fővárosi Törvényszék  32.Fpk.4936/2023/4.  2023. 06. 09
2420 Remcon  Hungary Kft f.a.  1081 Budapest, Bezerédi utca 19.  01 09 912206  Fővárosi Törvényszék  23.Fpk.4463/2023/4.  2023. 06. 02
2423 Kriszla Teszt
2439 B Build & Trade Kft. f.a. 1172 Budapest, Cinkotai út 49. 01 09 280062 Fővárosi Törvényszék 50.Fpk.5602/2023/7 2023. 06. 29

 

2440 CloudIT Kft. f.a. 1043 Budapest, Berda József utca 12. 01 09 189274 Fővárosi Törvényszék 21.Fpk.6085/2023/4. 2023.07.11
2441 Tokod Recycling Kft.f.a. 1118 Budapest, Frankhegy utca 9. 5. 01 09 950433 Fővárosi Törvényszék 28.Fpk.3442/2022/6. 2023.07.11
2442 SMART BALANCE HUNGARY Kft.  1134 Budapest, Lőportár utca 9. 01 09 356340 Fővárosi Törvényszék 17.Fpk.5395/2023/4. 2023.06.28
2443 Excellent-Auto Kft f.a. 1081 Budapest, Bezerédi utca 19. 01 09 302491 Fővárosi Törvényszék 76.Fpk.6898/2023/4. 2023.07.13
2444 Tibold Industry Kft f.a. 1068 Budapest, Király utca 80. fszt. 11. 01-09-374768 Fővárosi Törvényszék 53.Fpk.6061/2023/4. 2023.07.13
2445 IBERIS-TANÁCSADÓ Kft f.a. 2724 Újlengyel, Nyári Pál utca 15. 13-09-212593 Budapest Környéki Törvényszék 7.Fpk.641/2022/9 2023.06.29
2446 G-System Guard95 Kft. f.a. 8000 Székesfehérvár, Budai utca 14. fszt. 1. 07 09 033741 Székesfehérvári Törvényszék 7.Fpk.99/2023/5. 2023.07.12
2447 Radnai Metal Tech Kft. f.a. 2724 Újlengyel, Petőfi Sándor utca 48. 13 09 201640 Budapest Környéki Törvényszék 18.Fpk.1280/2023/4. 2023.09.21
2448 Globinvest Hungary Kft f.a. 1081 Budapest, Bezerédi utca 19. 01 09 345848 Fővárosi Törvényszék 16.Fpk.7279/2023/4. 2023.07.04
2449 PATRIKVALEN Kft. f.a. 1141 Budapest, Szugló utca 82. 01 09 353664 Fővárosi Törvényszék 16.Fpk.7682/2023/4. 2023.07.17
2450 Tozat-Bau Kft. f.a. 1064 Budapest, Podmaniczky utca 57. 2. em. 14. 01 09 205676 Fővárosi Törvényszék 47.Fpk.6225/2023/4. 2023.08.10
2451 DATAHOME Kft f.a. 1068 Budapest, Király utca 80. fszt. 11. 01 09 983521 Fővárosi Törvényszék 47.Fpk.6289/2023/4. 2023.08.10
2452 Ikon Computer Kft. F.a. 1027 Budapest, Bem József utca 6. fszt. 01 09 376800 Fővárosi Törvényszék 78.Fpk.7804/2023/5. 2023.07.10
2453 White Desing & Build Kft  f.a. 1081 Budapest, Bezerédi utca 19. 01 09 371759 Fővárosi Törvényszék 78.Fpk.8036/2023/4. 2023.07.10
2454 LAKIMA PANNON Kft f.a. 1139 Budapest, Béke tér 7. fszt. 2. 01 09 350766 Fővárosi Törvényszék 78.Fpk.8241/2023/4. 2023.07.10
2455 JPD Cap Kft. f.a. 1077 Budapest, Rózsa utca 38/A. fszt. 01 09 373123 Fővárosi Törvényszék 78.Fpk.8116/2023/4. 2023.07.10
2456 EN BLOC PROJEKT Kft f.a. 1036 Budapest, Bécsi út 85. fszt. 5. 01 09 346619 Fővárosi Törvényszék 16.Fpk.8046/2023/4. 2023.07.17
2457 New Materials Zrt. f.a. 1095 Budapest, Mester utca 83/C 6. em. 10. 01 10 048350 Fővárosi Törvényszék 7.Fpk.5841/2023/4 2023.08.22
2458 EUROSCRAPS TRADING Kft f.a. 1119 Budapest, Andor utca 21/C. fszt. 1 01 09 355012 Fővárosi Törvényszék 11.Fpk.6303/2023/4.  2023.08.24
2459 EURO-CLASS Vámiroda Kft f.a. 2462 Martonvásár, Szent László út 10. 07 09 029375 Székesfehérvári Törvényszék 1.Fpk.277/2023/3. 2023.07.21
2460 GÉRA-TRADE Kft f.a.                     1173 Budapest, 509. utca 5. 01 09 950618 Fővárosi Törvényszék 59.Fpk.5847/2023/4. 2023.07.27
2461 Xpert Trade Kft f.a. 1148 Budapest, Adria sétány 14. 01 09 373105 Fővárosi Törvényszék 35.Fpk.6951/2023/4
2462 DELKONT Termelő és Szolgáltató Kft f.a. 1094 Budapest, Viola u. 35. B. ép. 1. em. 2. 01 09 936885 Fővárosi Törvényszék 38.Fpk.7380/2023/4. 2023.08.09
2463 SZ-K-R & Partners Kft  f.a. 1047 Budapest, Fóti út 29. 01 09 377620 Fővárosi Törvényszék 52.Fpk.6733/2023 2023.08.21
2464 OLEXIM Trade Kft f.a. 1111 Budapest, Lágymányosi utca 12. fszt. 2 01 09 381130 Fővárosi Törvényszék 23.Fpk.7655/2023/4. 2023.08.16
2465 Safe Inter Solutions Kft f.a. 1119 Budapest, Andor utca 21. C. ép. fszt. 1. 01 09 374950 Fővárosi Törvényszék 15.Fpk. 7105/2023/5. 2023.07.18
2466 Green Board Kft f.a. 1037 Budapest, Bécsi út 85. 01 09 309157 Fővárosi Törvényszék 78.Fpk.9133/2023/4. 2023.07.13
2467 Laczkó Builder Építő Kft f .a. 1184 Budapest, Aranyeső utca 8. 01 09 342653 Fővárosi Törvényszék 15.Fpk. 7278/2023/4. 2023.07.18
2468 FOR VISION Kft f.a. 1139 Budapest, Fáy utca 20 01 09 345877 Fővárosi Törvényszék 78.Fpk.3103/2022/14 2023.07.13
2469 JARJABKA Kft f.a. 4034 Debrecen, Kondoros u. 2.A.ép. 09-09-033638 Debreceni Törvényszék 5.Fpk.152/2023/9.
2470 Roman Ivan & Co. Kft f.a. 1083 Budapest, Práter utca 59. 01-09-347091 Fővárosi Törvényszék 6.Fpk.5266/2023/4. 2023.07.14
2471 Kreatív Klub v.a. 8800 Nagykanizsa, Telki út 1. 20-02-0001061 Zalaegerszegi Törvényszék Pk.61.566/1994/40 2023.09.29
2472 SOMSRI Kft f.a. 1061 Budapest, Jókai tér 7. fszt. 11. 01 09 954027 Fővárosi Törvényszék 17.Fpk.7582/2023/4. 2023.08.29
2473 VERDU HUNGARIA Kft f.a. 1085 Budapest, József körút 69. 01 09 322959 Fővárosi Törvényszék 17.Fpk.7652/2023/4. 2023.08.31
2474 Plasztik Krisz Kft f.a. 1135 Budapest, Lehel utca 48. 1. em. 1. 01 09 335615 Fővárosi Törvényszék 17.Fpk.8047/2023/4. 2023.08.31
2475 SZIMMETRIA-MODULEX Kft f.a. 1051 Budapest, Hercegprímás utca 12. II. em. 2. 01 09 704043 Fővárosi Törvényszék 1.Fpk.7572/2023/4. 2023.08.25
2476 SEB Product Kft f.a. 1077 Budapest, Rottenbiller utca 44. fszt. Ü-8. 01 09 330991 Fővárosi Törvényszék 1.Fpk.7642/2023/4. 2023.08.25
2477 YAXE ESTATE CONSULTING Kft f.a. 1036 Budapest, Bécsi út 85. fszt. 5. 01 09 371774  Fővárosi Törvényszék 53.Fpk.7092/2023/4.  2023.07.27
2478 Next Impact Kft f.a. 1036 Budapest, Bécsi út 85. fszt. 5. 01 09 393901 Fővárosi Törvényszék 7.Fpk. 7952/2023/4. 2023.10.24
2479 PRM Web Kft f.a. 1223 Budapest, Nagytétényi út 180-196. 01 09 323858 Fővárosi Törvényszék 59.Fpk.6826/2023/4. 2023.08.14
2480 Pros Artean Kft f.a.                                    1118 Budapest, Frankhegy utca 9/5 01-09-331203 Fővárosi Törvényszék 53.Fpk.7633/2023/4 2023.08.11
2481 Feelix Hungary Kft f.a.                              1162 Budapest, Irha utca 41. 01-09-357808 Fővárosi Törvényszék 31.Fpk.7796/2023/4. 2023.09.19
2482 UNIFORM COMFORT Kft f.a.     1139 Budapest, Röppentyű utca 65-67. 01-09-339125 Fővárosi Törvényszék 12.Fpk.6644/2023/4. 2023.09.07
2483 Workline Project Kft f.a.               1063 Budapest, Szív utca 33. 01-09-347783 Fővárosi Törvényszék 68.Fpk.9416/2023/3. 2023.09.07
2484 SUPPORT SEC Kft f .a.               1161 Budapest, Baross utca 110. fszt. 1 01-09-305537 Fővárosi Törvényszék 11.Fpk.7305/2023/4.  2023.09.14
2485 Lay On Hands Kft f.a.                 1077 Budapest, Rottenbiller utca 44. fszt. 01-09-387214 Fővárosi Törvényszék 12.Fpk.6873/2023/4. 2023.09.07
2486 DAAR Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. F.a     1077 Budapest, Almássy tér 3. fszt. 5. 01-06-617152 Fővárosi Törvényszék 30. Fpk. 8732/2023/4. 2023.08.31
2487 BALIBI Építőipari Kft f.a. 7940 Csonkamindszent, Fő utca 68. 02-09-086013 Pécsi Törvényszék 5.Fpk.203/2023/4. 2023.08.02
2488 Plast-Tech Hungary Kft f.a. 1152 Budapest, Illyés Gyula utca 2-4. A. ép. Fsz. 7.  01-09-328458 Fővárosi Törvényszék 68.Fpk.9559/2023/3. 2023.09.07
2489 MODLAND Kft f.a. 1154 Budapest, Damjanich u. 2 01-09348056 Fővárosi Törvényszék 30. Fpk. 5997/2022/6.  2023.09.05
2490 MPL Trans Kft f.a. 1193 Budapest, Derkovits Gyula utca 53. 01 09 341615 Fővárosi Törvényszék 1.Fpk.8689/2023/4. 2023.09.12
2491 HARAL Kereskedelmi Bt f.a. 1156 Budapest, Páskomliget utca 23. 3. em. 15. 01 06 778277 Fővárosi Törvényszék 36.Fpk.6658/2023/4.  2023.09.20
2492 VIZANPO Szolgáltató és Kereskedelmi Kft f.a. 2241 Sülysáp, Melegvölgy utca 22. 13 09 227235 Zalaegerszegi Törvényszék 10.Fpk.19/2023/9.  2023.08.07
2493 VBSZ Professional Kft f.a. 1085 Budapest, József körút 69. fszt. 1. 01 09 343415 Fővárosi Törvényszék 36.Fpk.6348/2023/4.  2023.09.19
2494 MOZTEX Kft f.a. 1223 Budapest, Nagytétényi út 180-196. 01 09 382024 Fővárosi Törvényszék 1.Fpk.8830/2023/4. 2023.09.12
2495 SYMBOL MEDIA Reklámszervező Zrt f.a. 1041 Budapest, Liszt Ferenc utca 23/C. 1. em. 2. 01 10 046212 Fővárosi Törvényszék 11.Fpk.9243/2023/4.  2023.10.17
2496 Natura Uno Kereskedelmi és Szolgáltató Kft f.a.     2721 Pilis, Bárószőlő hrsz 6094.  13-09-201611 Budapest Környéki Törvényszék 18.Fpk.1743/2023/4. 2023.10.12
2497 Komplex Max Szolgáltató Kft f.a. 1083 Budapest, Práter utca 59. 01 09 359107 Fővárosi Törvényszék  4.Fpk.7861/2023/4 2023.11.07
2498 KAT-Építő Team Kft f.a. 1184 Budapest, Aranyeső utca 8. 01 09 388231 Fővárosi Törvényszék  4.Fpk. 7343/2023/4.  2023.11.07
2499 FERROTIP Kft f.a. 1053 Budapest, Veres Pálné utca 14. 2. em. 4. 01 09 321126 Fővárosi Törvényszék 58.Fpk.9509/2023/3. 2023.08.29
2500 NATGORSZTROJ Szolgáltató Kft f.a.                     1125 Budapest, Felső Svábhegyi út 3/A. Fsz. 3. 01-09-338250 Fővárosi Törvényszék 32.Fpk.8747/2023/4. 2023.09.26
2501 K.D.HAUS BAU Kft f.a.                                        5123 Jászárokszállás, Hársfa utca 32., 16-09-019755 Szonok Törvényszék 11.Fpk.148/2023/3. 2023.08.30
2502 KRISZ-KO FOOD Kft f.a.                                     1119 Budapest, Andor utca 21/C Fsz. 1. 01-09-384408 Fővárosi Törvényszék 58.Fpk.9615/2023/3. 2023.09.20
2503 GURU-BAU Építőipari és Kereskedelmi Kft f.a.                 3104 Salgótarján, Kinizsi Pál út 73. 12-09-011087 Balassagyarmati Törvényszék 6.Fpk.103/2023/5. 2023.08.17
2504 MÁRKOSZ ROBERT BUILDING Kft f.a       1141 Budapest, Szugló utca 82. 01-09-352741 Fővárosi Törvényszék 65.Fpk.9918/2023/3. 2023.09.13
2505 Forth Kft f.a.                         1016 Budapest, Orom utca 2. 1. em. 5. 01-09-370051 Fővárosi Törvényszék 65.Fpk.9736/2023/3. 2023.09.07
2506 Bus Magic Power Kft f.a.       1141 Budapest, Szugló utca 82. 01-09-295181 Fővárosi Törvényszék 68.Fpk.9763/2023/3. 2023.09.27
2507 Müller Work Team Kft f.a. 2083 Solymár, Külső Vasút út 3368/3. 13-09-196692 Budapest Környéki Törvényszék 15.Fpk.1252/2023/4 2023.09.29
2508 SZERENCSÉS ÜZLET Kft f.a.        1122 Budapest, Hajnóczy J. utca 11. 01 09 346215 Fővárosi Törvényszék 64.Fpk.9897/2023/3 2023.09.15
2509 Mer-ép Genereál Kft f.a.                   4334 Hodász, Móricz Zs. u. 4. 15-09-088656 Nyíregyházi Törvényszék 6.Fpk.238/2023/8 2023.09.14
2510 PDA BAU PLUS Kft f.a.                 1119 Budapest, Andor utca 21. C. ép. fszt. 1. 01 09 078842 Fővárosi Törvényszék 64.Fpk.10058/2023/3 2023.09.14
2511 GERI AUTÓ Kft f.a.                      1027 Budapest, Bem József utca 9. 01 09 336256 Fővárosi Törvényszék 64.Fpk.10133/2023/4 2023.09.14
2512 TAMKOMBAU Kft f.a.                    1163 Budapest, Veres Péter út 51 01 09 337828 Fővárosi Törvényszék 67.Fpk.9705/2023/4 2023.09.29
2513 "Hóbagoly-Nyugati Tó" Kft f.a.                        1135 Budapest, Lehel utca 48. 1. em. 1. 01 09 678691 Fővárosi Törvényszék 67.Fpk.9770/2023/4. 2023.09.28
2514 PERC COFFEE Bt f.a.                                     1036 Budapest, Perc utca 2 01 06 788547 Fővárosi Törvényszék 30. Fpk. 6721/2023/4. 2023.10.18
2515 Luxury Pop  Kft f.a.                                        1053 Budapest, Magyar utca 3. 1. em. 2. 01 09 192848 Fővárosi Törvényszék 4.Fpk.6968/2023/4 2023.10.13
2516 SIL-EX TRADE Kft f.a.                                   1077 Budapest, Izabella utca 3/A 01 09 353280 Fővárosi Törvényszék 35.Fpk.8987/2023/4 2023.10.06
2517 Atlasz Service Kft f.a.                                   1095 Budapest, Gát utca 21. Fsz. 1. 01 09 377236 Fővárosi Törvényszék 57.Fpk.9907/2023/3 2023.09.21
2518 Jenny IT Marketing Kft f.a.                               1141 Budapest, Komócsy utca 5-7. 01 09 378286 Fővárosi Törvényszék 50.Fpk.10318/2023 2023.09.28
2519 NEW-SERBAU Építő és Szolgáltató Kft f.a.                                   1188 Budapest, Nemes utca 40. 01 09 378910 Fővárosi Törvényszék 60.Fpk.10345/2023/3 2023.10.05
2520 Bistrosuppé Kft f.a.                                             1065 Budapest, Hajós utca 19. 01 09 325924 Fővárosi Törvényszék 71.Fpk.8786/2023/4 2023.11.30
2521 Aluszig Éptech Kft f.a.                                     1068 Budapest, Király utca 80. fszt. 11. 01 09 345729 Fővárosi Törvényszék 32.Fpk.9373/2023/4 2023.10.17
2522 ALFA COMPANY TRADE Kft f.a.                 2120 Dunakeszi, Szent István utca 85. 13 09 222265 Budapest Környéki Törvényszék 11.Fpk.1353/2023/8 2023.09.26
2523 Semplice-trió Kft f.a.                        1073 Budapest, Erzsébet körút 40-42. 1. em. 4. 01 09 305956 Fővárosi Törvényszék 32.Fpk.9268/2023/4 2023.10.17
2524 BUSINESS & OFFICE CLEAN Kft f.a.               2161 Csomád, Templom utca 9. 13 09 214013 Budapest Környéki Törvényszék 3.Fpk.961/2023/5 2023.10.13
2525 PLANS & SOLUTIONS Kft f.a.                                     1141 Budapest, Komócsy utca 5-7. 01 09 322741 Fővárosi Törvényszék 7.Fpk.5416/2023/9 2023.10.17
2526 ILLAVILLL-SZER Kereskedelmi és Szolgáltató Kft f.a.                2636 Tésa, Petőfi utca 16. 13 09 214575 Budapest Környéki Törvényszék 8.Fpk.1195/2023/9 2023.09.25
2527 Top Opinion Kft f.a.                                                 1141 Budapest, Komócsy utca 5-7. 01 09 321925 Fővárosi Törvényszék 27.Fpk.7109/2023/4 2023.10.19
2528 Aknara Marketing Kft f.a.                                                     1083 Budapest, Baross utca 103. üzlet. 01 09 350200 Fővárosi Törvényszék 20.Fpk.8012/2023/4 2023.09.29
2529 Salon for Art Bt f.a.                                             2051 Biatorbágy, Juhász Gyula út 50/2. 13 06 071688 Budapest Környéki Törvényszék 7.Fpk.944/2023/9 2023.09.22
2530 Tejfel Sec Kft f.a.                                                    1126 Budapest, Kiss János altábornagy utca 23. 01 09 354432 Fővárosi Törvényszék 6.Fpk.6935/2023/4 2023.10.02
2531 BA-MA 88 Hungary Kft f.a. 1223 Budapest, Nagytétényi út 180-196. 01-09-343332 Fővárosi Törvényszék 3.Fpk.9303/2023/4 2023.10.06
2532 Róka Bogyós Work Kft f.a. 1134 Budapest, Váci út 47/B./Ü-1. 01-09-387910 Fővárosi Törvényszék 28.Fpk.8266/2023/4 2023.10.17
2533 Baherr Holding Kft f.a. 1152 Budapest, Illyés Gyula utca 2-4. A. ép. földszint 7. 01-09-374181 Fővárosi Törvényszék 60.Fpk.10460/2023/3 2023.09.08
2534 Független Szakszervezetek Oktatási Szövetsége v.a. 1172 Budapest, Kopolya utca 74 01-02-0007658 Fővárosi Törvényszék 124.Pk.60321/1997
2535 Traffic Trought  Kft f.a. 1184 Budapest, Aranyeső utca 8. 01 09 375365 Fővárosi Törvényszék 71.Fpk. 8539/2023/4.
2536 MÁDI HOTEL Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft f.a. 1108 Budapest, Andezit utca 1. 01 09 895565 Fővárosi Törvényszék 47.Fpk.11066/2023/3. 2023.10.03
2537 TÓTH GENERÁL SZERKEZET Kft f.a. 1078 Budapest, Hernád utca 4. 01 09 380250 Fővárosi Törvényszék 60.Fpk.10487/2023/3. 2023.10.04
2538 Cleaner Eurotir Kft f.a. 1063 Budapest, Szinyei Merse utca 10. as 2. 01 09 382620 Fővárosi Törvényszék 60.Fpk.10539/2023/3. 2023.10.04
2539 Veneo-Invest Kft f.a. 1201 Budapest, Előd utca 8. 01 09 350359 Fővárosi Törvényszék 36.Fpk.8533/2023/4. 2023.10.01
2540 DOEME Moon Bau Kft f.a. 1083 Budapest, Baross utca 103. fszt. 01 09 322750 Fővárosi Törvényszék 4.Fpk.8691/2023/4. 2023.10.27
2541 E-shop Világ Kft f.a. 1163 Budapest, Újszász utca 2. 01 09 293933 Fővárosi Törvényszék 60.Fpk.10875/2023/3. 2023.10.04
2542 Faktor Food Kereskedelmi és Szolgáltató Kft f.a. 1083 Budapest, Baross utca 103. fszt. 01 09 344228 Fővárosi Törvényszék 71.Fpk. 8549/2023/4.
2543 FL Vasszerelő Építőipari Kft f.a. 1135 Budapest, Fáy utca 64-66. E. lház. 3. em. 1. 01 09 331146 Fővárosi Törvényszék 15.Fpk. 9229/2023/4. 2023.10.17
2544 Emberi Erőforrás Tanácsadó Iroda Kft f.a. 1051 Budapest, Nádor utca 23. 3. em. 4. 01 09 327471 Fővárosi Törvényszék 4.Fpk.9183/2023/4. 2023.10.27
2545 ORCHARD  OFFSHORE SERVICES Kft f.a. 1062 Budapest, Andrássy út 100. 01 09 349175 Fővárosi Törvényszék 50.Fpk.10415/2023/3 2023.10.11
2546 BRÜNKE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft f.a. 2000 Szentendre, Szűcs József u. 3. 13 09 124084 Budapest Környéki Törvényszék 15.Fpk.1407/2023/4. 2023.10.30
2547 BO-YA SECURITY SOLUTINS Kft f.a. 1196 Budapest, Rákóczi utca 129. Fsz. 3. ajtó 01 09 411048 Budapest Környéki Törvényszék 10.Fpk.1249/2023/8. 2023.10.02
2548 XWD Kereskedelmi Kft f.a. 1107 Budapest, Kőbányai út 47/B fszt. 01-09-383039 Fővárosi Törvényszék 48.Fpk.10977/2023/3 2023.10.02
2549 BÓLYI-AGRO Kereskedelmi és Szolgáltató Kft f.a. 1107 Budapest, Fertő utca 8. 01 09 731638 Fővárosi Törvényszék 53.Fpk.8466/2023/7. 2023.10.02
2550 Ond Kereskedelmi Kft f.a. 1119 Budapest, Andor utca 21. C. ép. Fsz. 1. 01 09 374452 Fővárosi Törvényszék 59.Fpk.10735/2023/3. 2023.11.08
2551 World Investment Team Kft f.a 1122 Budapest, Hajnóczy József utca 11. 01 09 358389 Fővárosi Törvényszék 60.Fpk.11326/2023/3.
2552 Techpoint Hungary Kft f.a 1196 Budapest, Rákóczi utca 129. fszt. 3. 01 09 373812 Fővárosi Törvényszék 36.Fpk.8988/2023/4. 2023.10.12

 

2553 KLZ-Ker Team  Kft f.a. 1223 Budapest, Nagytétényi út 180-196. 01 09 358647 Fővárosi Törvényszék 58.Fpk.11140/2023/3. 2023.10.09
2554 DERCONIC BASIC Kft f.a. 1163 Budapest, Veres Péter út 51. 01 09 560960 Fővárosi Törvényszék 6.Fpk.8040/2023/4. 2023.10.11
2555 Webkey Dewelopment Kft f.a.     6728 Szeged, Budapesti út 8. 06 09 024754 Szegedi Törvényszék 2.Fpk.195/2023/7. 2023.10.16
2556 MORROW STAR Szolgáltató Kft f.a.     1071 Budapest, Dembinszky utca 44. fszt.4. 01-09-307196 Fővárosi Törvényszék 4.Fpk.10683/2023/4 2023.11.13
2557 Algrup System Kft f.a.                                  1026 Budapest, Gábor Áron utca 23. I.em.3. 01-09-374182 Fővárosi Törvényszék 1.Fpk.11271/2023/4 2023.10.31
2558 KeDar Bau  Kft f.a.                 2337 Délegyháza, Galla tanya 0114/36 13-09-187639 Budapest Környéki Törvényszék 18.Fpk.2111/2023/4 2023.11.09
2559 IRONMARKET Kereskedelmi Kft f.a.      2194 Tura, Aradi Vértanúk útja 78 13-09-208269 Budapest Környéki Törvényszék 12.Fpk.1536/2023/4 2023.11.22
2560 Kekrisz Oktatási és Szolgáltató Kft fa. 1068 Budapest, Király utca 80. fszt. 11. 01-09-287241 Fővárosi Törvényszék 7.Fpk.11079/2023/3 2023.11.07
2561 HUNNIUM Kereskedelmi és Szolgáltató Kft f.a. 6221 Akasztó, Rózsa utca 9. 03-09-119969 Kecskeméti Törvényszék 10.Fpk.316/2023/8 2023.10.18
2562 Ironbautrade Kft f.a.       1063 Budapest, Szinyei Merse Pál utca 21., I.em.5 01 09 282668 Fővárosi Törvényszék 28.Fpk.3015/2023/11. 2023.11.14
2563 Natali Autószalon Kft f.a.   8200 Veszprém, Viola utca 2. 19 09 522548 Veszprémi Törvényszék 18.Fpk.172/2023/4. 2023.11.09
2564 Pudravka Tech Kft f.a.                  1042 Budapest IV, Árpád út 90-92. 2./22. 01 09 282340 Fővárosi Törvényszék 21.Fpk.11634/2023/3. 2023.11.30
2565 Belenus Balder Kft f.a.             2750 Nagykőrös, Széchenyi tér 1. 13 09 202980 Budapest Környéki Törvényszék 12.Fpk.2041/2023/4. 2023.11.30
2566 naXXramas Szolgáltató  Kft f.a.               1223 Budapest, Nagytétényi út 180-196. 01 09 375832 Fővárosi Törvényszék 54.Fpk.12156/2023/3. 2023.11.13
2567 Edilizio Kft f.a                                1077 Budapest, Rottenbiller utca 44. Fsz. Ü-8. 01 09 396151 Fővárosi Törvényszék 60.Fpk.12265/2023/3. 2023.11.17
2568 Arminio Gold Kft f.a.                       2730 Albertirsa, Homokrész rész I/137. 13 09 222376 Budapest Környéki Törvényszék 3.Fpk.1383/2023/8. 2023.11.09
2569 R.A. 2000 Bt v.r.                  1041 Budapest, Zichy Mihály utca 3. 01-06-316025 Fővárosi Törvényszék 15.Vpk.165/2023 2023.11.23
2570 Kanyon Aktív Utazási Iroda Kft f.a.     1025 Budapest, Szépvölgyi út 52. 01-09-671506 Fővárosi Törvényszék 20.Fpk.11538/2023/4 2023.12.01
2571 Bazska Bau Kft f.a.      1173 Budapest, Göröngyös utca 10 01-09-384667 Fővárosi Törvényszék 28.Fpk.11802/2023/4
2572 SZFÉRA-BAU Kft f.a                     1196 Budapest, Rákóczi u. 129. fszt.3. 01-09-923105 Fővárosi Törvényszék 78.Fpk.6094/2023/7 2023.11.17
2573 DZSASZTIN JOE Kft f.a.         4334 Hodász, Arany János utca 32. 15-09-086878 Nyíregyházi Törvényszék 8.Fpk.609/2023/4 2023.12.04
2574 Abalone Euro Kft f.a.                      2220 Vecsés, 0174/112. 13-09-209631 Budapest Környéki Törvényszék 15.Fpk.2170/4 2023.11.30
2575 Globex Fruit Kft f.a.        4974 Zajta, Kossuth utca 38. 15-09-090975 Nyíregyházi Törvényszék 13.Fpk.435/2023/13/I 2023.11.17
2576 Ilokar Trade & Transort Kft f.a.                 4644 Mándok. Damjanich utca 25. 15-09-088964 Nyíregyházi Törvényszék 13.Fpk.622/2023/4. 2023.11.27
2577 DESRO Invest Kft f.a.              1133 Budapest, Árboc utca 6. II. em. 01-09-330869 Fővárosi Törvényszék 32.Fpk.9.118/2023/6. 2023.12.05
2578 MORA Természetház Kft f.a.                2314 Halásztelek, II. Rákóczi Ferenc út 101. 13-09-128503 Budapest Környéki Törvényszék 19.Fpk.1800/2023/4
2579 Fusion Holding Zrt f.a.                            1111 Budapest, Lágymányosi utca 12 01-10-141674 Fővárosi Törvényszék 4.Fpk.4.474/2023/7. 2023.12.01
2580 PET-ZOL Tefu Kft f.a.                 1068 Budapest, Király utca 80. fszt. 11. 01-09-391429 Fővárosi Törvényszék 78.Fpk.13062/2023/3. 2023.12.05
2581 Singh Food Markt Kft f.a.              1094 Budapest, Viola utca 31-33./fszt./4/ü. 01-09-379566 Fővárosi Törvényszék 4.Fpk.12370/2023/3 2023.11.27
2582 ENDLESS SOLUTION  Kft f.a.      1061 Budapest, Anker köz 1-3. 2. em. 6. 01 09 992519 Fővárosi Törvényszék 4.Fpk.8.186/2023/7.
2583 Mojuma Working Kft f.a.                   1141 Budapest, Szugló utca 82. 01 09 357634 Fővárosi Törvényszék 16.Fpk.13139/2023/4.
2584 Meilleur Chance Kft f.a.                  8866 Becsehely, Kossuth tér 13. 20 09 077364 Zalaegerszegi Törvényszék 9.Fpk.191/2023/2. 2023.11.29
2585 FKZ BAU Építőipari Kft f.a.                     4485 Nagyhalász, Kiss Ernő utca 94. 15 09 087965 Nyíregyházi Törvényszék 8.Fpk.424/2023/7 2023.12.05
2586 Nyír-Aqua Team Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft f.a.                4551 Nyíregyháza, Táltos utca 4. 15 09 074400 Nyíregyházi Törvényszék 10.Fpk.334/2022/17. 2023.12.06
2587 Ibroton 2022 Kft f.a.                      4484 Ibrány, Kossuth Lajos utca 94. 15 09 089750 Nyíregyházi Törvényszék 10.Fpk.443/2023/8/I. 2023.12.04
2588 Automóvil Club Car Kft f.a.                  1085 Budapest, József körút 69. fszt. 1. 01 09 380392 Fővárosi Törvényszék 28.Fpk. 11199/2023/4 2023.12.12
2589 K.L.Z. Kereskedelmi, Szolgáltató és Szaktanácsadó Bt f .a.                   2112 Veresegyház, Lévai utca 2. B. ép. 13-06-073525 Budapest Környéki Törvényszék 8.Fpk.1351/2023/8. 2023.12.05
2590 Bankár Mulató Tanácsadó, Kereskedelmi Bt f.a.                     ??????????????????????? 10 76 Budapestt, Garay utca 45., 1. em.120 01-09-382620 Fővárosi Törvényszék
2591 Angling Service Kft f.a.                1054 Budapest, Honvéd utca 8. 01 09 381646 Fővárosi Törvényszék 38.Fpk.12816/2023/3.
2592 Obst Gemüse Handel Kft f.a.               2724 Újlengyel, Petőfi Sándor utca 48. 13 09 217839 Budapest Környéki Törvényszék 11.Fpk.2018/2023/10. 2023.12.11
2593 Silver Frutas Kft f.a.                         2724 Újlengyel, Dózsa György utca 11. 13 09 210100 Budapest Környéki Törvényszék 16.Fpk.2318/2023/4.
2594 HYDD-CH Kft f.a.                                         1087 Budapest, Kőbányai út 29 01 09 343506 Fővárosi Törvényszék 36.Fpk.12817/2023/3.
2595 KERESTALÁLELAD Kft f.a.      1173 Budapest, Pesti út 17. 01 09 387768 Fővárosi Törvényszék 60.Fpk.12831/2023/3.
2596 Profmesterek Kft fa.                      1076 Budapest, Garay utca 45. 01. em. 120. 01 09 396200 Fővárosi Törvényszék 50.Fpk.13365/2023/3
2597 Anvert Kft f.a.                           6725 Szeged, Moszkvai körút 23. III. em. 15. 06 09 024416 Szegedi Törvényszék 16.Fpk.273/2023/6. 2023.12.08

 

 

 

 

Ez a weboldal cookie-kat használ a hitelesítés, navigáció és egyéb funkciók kezelésére. Honlapunk használatával Ön elfogadja, hogy ilyen típusú cookie-kat helyezhetünk el eszközén. Ha többet szeretne megtudni az általunk használt cookie-król és azok törléséről, olvassa el az adatvédelmi irányelveinket.

Elfogadom a cookie-kat ezen az oldalon.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk